A Zsiguliban megenyhül a hangulat, Császár, a sofőr egy faluszéli ház mellett leparkol, az udvaron mindenféle göncök száradnak, hátha a háziakkal lehetne valamit boltolni ruhaügyben. A sofőr többször is hangosan köszön, de senki sincs otthon, csak egy tyúkanyó szaladgál föl és alá, még a ládára is fölszáll. Mivel nincs kivel megegyezni, a két hiányos öltözékű fószer nekiáll leszedegetni a szárítókötelekről a szimpatikusabb kinézetű nadrágokat, ingeket. Ám ekkor előkerül a házőrző kuvasz és véget vet a divatbemutatónak, a zubbonyos sofőr a kocsiban, míg a továbbra is pucér főellenőr futásban keres menedéket. Szerencsére rövid üldözés után a kuvasz visszafordul, az ellenőr meg elgyötörten hanyatlik egy erdei tisztáson talált homokos gödörbe.
Ám itt sem lel nyugodalmat, ugyanis pont egy katonai hadgyakorlat közepébe keveredett, de ezt még nem tudja. Az erdő túlsó végén alezredes elvtárs dühöng, amiért az ellenség támadása már két órát késik, hát micsoda hanyagság ez, mi lesz, ha az imperialisták keze tényleg beteszi a lábát? Az alezredes parancsot ad a rádiósnak, folyamatosan hívja a figyelőállást, a rádiós monoton hangon darálni kezdi: Sólyom hívja Tulipánt, Tulipán jelentkezz! Tulipán azonban félmeztelenül heverészik a napon jó messze a kijelölt figyelőállástól, sőt a nagy melegben még el is szundított, mit neki harci riadó és ellenséges támadás.
Persze a főellenőr pont ebben az elhagyott állásban pihent meg, és most zavartan hallgatja a hívójelet. Végül úgy dönt, válaszol, halló, ki van ott?, kérdezi, majd elhűlten hallgatja a vonal túlsó végéről érkező ukázokat. Hadiállapot van?, kitört a háború?, szerintem biztos nem a Szovjetunió kezdte, most mi lesz, két gyerekem van, hadarja össze-vissza. Az alezredes úgy dönt, Tulipánnal valami súlyos dolog történhetett, ezért járőrt küld érte, vigyenek magukkal kötszert és egy deci rumot (!).
A főellenőr éppen magára ölti a fedezékben talált katonai nadrágot és zubbonyt, amikor egy zászlós vezetésével megérkezik a járőr oldalkocsis motorral. (Egyik kedvenc járművem, bár még sosem ültem ilyenben.) Maga nem Tulipán!, csap le a zászlós a félpucér civilre, nem hát, miért lennék én tulipán?, kérdez vissza a szakállas, gyanítva, hogy kettőjük közül valamelyik nem normális. A tiszt kémkedéssel és gyilkossággal is megvádolja az ellenőrt, biztos ládába tette Tulipánt és elküldte Hollandiába. Majd a fegyveres katonákkal a táborba kísérteti a gyanúsítottat, ott fogják kivizsgálni az esetet. Útközben viszont megindul az elkésett támadás, az „ellenséges” erők a fák közül tüzet zúdítanak a járőrre, a zászlós és csapata bőszen viszonozza. Szegény főellenőr először rémülten meglapul, majd megpróbál elmenekülni, de a támadók bekerítik és elfogják.
Az újságírót a kórház pszichiátria osztályán vizsgálják, egy markos ápoló lekötözi az ágyra, közben a doki mindenféle kérdéseket tesz fel, mi történt, hogy került ide, stb. Rák ismét elkezdi mesélni a farkaskutyát, a doki egyből lecsap: És mit mondott a kutya? Majd kijelenti: Rájöttem, hogy a történelem a paranoiás és skizofréniás cselekedetekből állandóan változó folyamatos kórtünet. (Na szegény szerkesztő, hozzáértő kezekbe kerültél. Mondtam ugye, hogy veszélyes szakma ez.) Néró nevét meghallva a doki már biztos benne, hogy a páciens a véreskezű római császárral találkozott, és egyre jobban belelovallja magát a diagnózis felállításába, sorra bekapcsolja a zúgó, forgó, zakatoló kütyüket, majd a vizsgálat végén zilált frizurával és őrülten csillogó szemmel sorolni kezdi azt a 15 féle idegbetegséget, amiben szerinte a páciens szenved. (Ebből legalább 14 a dokiban is megvan, csak jelzem.)
A tűzoltóparancsnok sorsa is szépen alakul: a vonat megérkezik egy vidéki városba, ahol a helyi párttitkár meleg szavakkal köszönti a baráti afrikai országból érkezett delegációt, majd úttörők virággal és puszival köszöntik a néger bácsikat. A nagy izgalomban senkinek sem tűnik fel, hogy puszi után az egyik kislány szénportól maszatos arccal áll vissza a többiek közé...
A küldöttség és a fogadóbizottság beszáll a várakozó fekete állami autókba, Csajka, ill. Mercedes, szép példa ez a szocialista és kapitalista tábor békés egymás mellett élésére. Azon ne akadjunk fenn, hogy a flotta két Merdzsóból és egy Csajkából áll, ez semmiképpen sem az imperialisták sikerét mutatja, hanem azt, hogy egy szovjet Csajka két nyugatnémet Mercivel ér fel.
Este kultúrprogram a helyi színházban, Az ember tragédiája megtekintése („Ah, élni, élni: mily édes, mi szép! / És úrnak lenni mindenek felett", stb.), a külföldi delegáció tagjai érdeklődve figyelik az előadást, amiből nyilván egy szót sem értenek. Az álruhás tűzoltóparancsnok az egyiptomi szín közben úgy dönt, ideje feltűnés nélkül távozni, és csendben lemászik a zenekari árokba. Innen egy csapóajtón át menne tovább, de az szerencsétlenségére a színpadra vezet. Bekerül a piramist építő rabszolgák közé, „Csak a tömeg ne sejtse kínomat - Ha sajnálhatna, nem imádna többé”, sóhajtozik trónján Ádám, mint fáraó, miközben a munkafelügyelő nagyot sóz korbácsával a felbukkanó új rabszolgára. A tűzoltó ettől bedühödik és dulakodni kezd a korbácsossal, a közönség remekül szórakozik, végül az ügyelőnek nagy nehezen sikerül kituszkolnia a rendbontót a színpadról. Éva egy laza mozdulattal lerántja róla a tógát, a tűzoltó így ismét meztelenül kénytelen menekülni.
A színpad mögött sikerül szereznie egy random lebernyeget, ám az sajnálatos módon az ügyeletes tűzoltó köpenye, aki mérgesen rohan a tolvaj után, nem sejtve, hogy az is kolléga. A menekülő befordul egy mellékutcába és az állványon felmászik egy ház oldalán, közben elhagyja a köpenyt, és az ablakon át bemászik az egyik sötét szobába, hátha ott megpihenhet kicsit. Sajnos nem, mert a zajra felkapcsolják a villanyt és a váratlan látványra ébredő fiatal lányok rémülten sikoltozni kezdenek. A csajok kimenekülnek a szobából a pucér szatír elől (tény, hogy Harsányi Gábor jelmezére nem kellett sokat költeni a film büdzséjéből), végül kiérkeznek a rendőrök és az őrsön előállítják a hiányos öltözékű férfit.
Összesítsünk: a főellenőr katonai őrizetben, a tűzoltóparancsnok rendőrségiben, az újságíró egy őrült doki karmai között, de hol van Császár, a sofőr? Ő az est leszálltával szerencsésen hazaérkezik a leszakadt ujjú zubbonyba öltözve, és feldudál a feleségének. Az asszonyka lesiet és gyanakodva nézegeti hites ura szokatlan öltözékét. Császár megkéri, hozzon le neki valami ruhát, eközben az emeleti ablakok lassan megtelnek érdeklődő szomszédokkal.
Az asszonyka a lakásban összeszed pár cuccot, de aztán a konyhaszekrényt túrja fel, gyanítható, hogy ott viszont nem nadrágot keres. De nem ám, hanem a sodrófát, amit kölcsönadott a szomszéd Pirikének, de most visszakéri és indul vele bevetésre. Miután a sofőr a kocsiban felöltözött és kiszáll, meglendül a konyhai eszköz és csattogni kezd Császár hátán, a nézők nem kis örömére. Kinek az ágyában henteregtél, hogy a gatyádat is elhagytad?, zuhognak a kérdések a sodrófa csapásaival együtt, a sofőr próbál magyarázkodni a kutya által kihalászott kézigránátról, de hiába, itthon nem ő a császár. Mindeközben azt is látjuk, hogy a város másik részén Néró hazaérkezik a tűzoltóparancsnok kertes házához, és a kézigránátot biztonságba helyezi a kutyaól közelében.
A rendőrségen egy százados kihallgatja és tömeges szemérem elleni erőszakkal vádolja a tűzoltót, akiről végre megtudjuk, hogy Sétáló Pálnak hívják. (Ahhoz képest elég sokat rohant.) Ahová bemászott, az meg az óvónőképző intézet leánykollégiumának hálószobája volt. Tűzoltónk eléggé össze van törve, és mivel nem maradt más út, csak az igazságé, töredelmes vallomást tesz az elmúlt pár óra eseményeiről. A kihallgatótiszt egyre hitetlenkedőbb arccal hallgatja a beszámolót.
A szakállas főellenőrt is hasonló vegzálásnak teszik ki, őt azonban egy katonai nyomozó százados hallgatja ki (kissé túltengenek a századosok ebben a filmben), aki diverzánst sejt az elfogott személyében és rátámad: Mikor járt utoljára külföldön? Tavaly voltam Bécsben az IBUSZ-szal Fradi meccsen, vallja be töredelmesen az ellenőr. A százados sokáig nem hisz neki, de végül a gyanakvó kérdések ellenére szakállas barátunknak sikerül elmesélnie az őrült nap eseményeit. A nyomozó hatóságok megtalálják Rákot is, aki időközben teljesen kikészült a doki terápiájától, és aléltan hever az idegelme intézet kórtermében.
Másnap a négyes minden tagjának vallomását magnóra veszik (Tesla 444 Lux, szalagos), majd a titkárnő Optima írógépen lepötyögi a jegyzőkönyvet, a retró kütyük látványától könnybe lábad a szemem. A hatóságok sorra járják a rokonokat is, végül sikerül mind a négy gyanusítottat tisztázni, a szervek még ruhát is szereznek nekik. A két tiszt a jól végzett közös munka után kölcsönösen tüzet ad egymásnak.
A csapat a nyolc napon belül gyógyuló sofőrrel kiegészülve ünnepelni indul Sétáló kertes házához. A tűzoltó anyósa házi pálinkáját ajánlgatja útközben, de a kertkapun belépve egy pillanat alatt elfeledkezik az ünneplésről. Ugyanis a hűséges Néró, megörülve a gazdinak, boldog vakkantással előhozza az ominózus kézigránátot! Mindenki fedezéket keres, Rák rémülten lapul meg a kert sarkában, bár lennék inkább ráksaláta az Onedin sorozatban, mint hogy felrobbanjak itt, motyorássza. Persze megint a tűzoltó kapcsol először, és a kezdeti riadalom elülte után hangosan röhögni kezd: Elvtársaim az Úrban, hát csak most látom, hogy erre kék csík van festve, tehát ez gyakorló kézigránát, nincs benne robbanószer! A többiek lassanként előbújnak, arcukon „akkor meg mijafaszér' rohangáltunk egész nap?” kifejezéssel.
Mindenki felszabadultan röhög, Sétáló meg lazán elhajítja a gránátot, ami természetesen felrobban, és a légnyomás négyfelé szórja a társaság tagjait: fel a tetőre, a kerítésre, a nyikorgó kapura meg a kert túlsó végébe. Tessék, hát így bízzunk szocialista fegyveres testületeink szakértelmében?!
No, hát itt a térde, fuss el véle!
És végül a szereposztás:
Újságíró: Tímár Béla
Tűzoltóparancsnok: Harsányi Gábor
Főellenőr: Hollai Kálmán
Sofőr: Kertész Péter
Felesége: Andai Györgyi
Ideggyógyász: Benedek Miklós
Bakter: Gyenge Árpád
Kutya: Néró
Rendező: Mamcserov Frigyes
