Nem sokkal a fördős kaland után Dudva úr állított be Ebersteinhez, hogy fizesse ki neki a korábban aláírt adósleveleit. Ajándékul egy kölyökmacskát is vitt az ezredesnének, de hiába. A báró úr panaszolta, hogy nincs pénze, mert ugye hibádzik a kasszából a kurucok által csellel visszavett rekvirált jószágok ára, és a vízhordásért sem tudott pénzt beszedni a parasztoktól. Mi legyen, mi legyen?, töprengett, közben becsöngette Veronikát, hogy vigye el a kismacskát Amáliának. Mikor a szép sudár lány belépett, Dudva úr szemei szinte kiugrottak üregükből: úgy nézte a komornát, majd’ elnyelte. Hevültségében azonmód felajánlotta Ebersteinnek, hogy visszaadja az adósleveleket, ha az ezredes feleségül adja hozzá a lyányt. A gusztustalan vén kecskéje, hát nem megnyalná a finom sót?! A két érdemes férfiú egyből meg is állapodott, jó szokás szerint ki sem kérve Veronika beleegyezését. A lagzi időpontját a pár nap múlva esedékes vásár napjára tűzték ki.

Vágyódott Máté is Veronikát újra láthatni, és úgy gondolta, a vásáron okvetlenül találkozni fognak. Hiába volt Buga Jakab figyelmeztetése, hogy ne menjen oda, mert veszélyes, mint tudjuk, szerelmes emberrel nem lehet értelmesen beszélni. Cherchéz la femme, ahogy a szívbéli dolgokban jártas francúzok mondják. Máté is csak a fejébe nyomta kucsmáját, vállára kanyarította subáját, oszt’ ment öles léptekkel. A vásárba érve Rózsa, a fekete hajú cigánylány pattant oda hozzá, hogy jövendőt mondjon a jóképű legénynek. A szerelmedet nagy veszély fenyegeti, közölte Rózsa, és mintha a sors, vagy inkább nemzetes Fejér Tamás uram rendezte volna így, a császári kikiáltó nagy dobpergés közepette épp ekkor jelentette be nemes Dudva György korcsmáros és az árva lány Székely Veronika házasságkötését, amit még a mai napon meg fognak tartani.

Máté egy ezüstöt adott Rózsának, hogy gyorsan tudja meg, hol van Veronika. Okos lány volt a Rózsa, a várból nem sokkal később kihajtó hintót feltartóztatván, a benne ülő Dudvának és Amáliának jövendőt mondott, de közben Veronikának a fülébe súgta, hogy egy legény várja a vásárban, legyen csak nyugodt. Majd sietett vissza Mátéhoz.

Szerelmes kapitányunk gyorsan kitalálta, hogyan férkőzhetne szíve választottja közelébe. Gyorsan beöltözött a talján kelmeárus segédjének, és így kínálgatta a finom anyagú végeket Amáliának, ám közben szerét ejtette, hogy pár szót súgjon Veronikának. A folyton körülöttük sündörgő segéd azonban felkeltette Dudva gyanakvását, és mikor Máté levetvén álcáját átsietett a kocsmasátorba, felismerte benne a rejtőző kurucot. Lélekszakadva rohant fel a várba az ezredest figyelmeztetni, aki azonnal fegyverbe parancsolta a katonáit, és gyors eligazítást tartott nekik. Kammerer főhadnagyot kiküldte őrködni az országútra, Pityik őrmestert meg szakaszával parasztnak öltöztetve elküldte a kocsmasátorhoz.

Miközben Máté a kocsmáros ruhájában méhsört szolgált fel Amáliáéknak, kihallgatta, amint a dicsekvő Dudva nyugtatgatta a hölgyeket, hogy ő felismerte az álruhás Tenkes kapitányát, és a katonák hamarosan itt lesznek, hogy elfogják. Először a „parasztok” sorjáztak be, akiken úgy állt a gúnya, mint tehénen a gatya, a vak is látta rajtuk, hogy még sose fogtak kaszát, legfeljebb mindegyik csak saját fa... Nem sokkal később aztán belépett az ezredes is egy csapat katonával és lefogatta – a valódi kocsmárost, akivel Máté időközben ruhát cserélt. Dudva gyorsan kiterelte a fehérnépeket a hintóhoz, így azt már nem látta, hogy Máté éles késével sorra elvagdosta a tartóköteleket, és az egész sátor összedőlt. Kapitányunk gyorsan a hintó után futott, Dudvát és a kocsist lependerítette a bakról, majd az asszonyszemélyekkel elhajtott.

Eközben a labancok egymást taposva próbáltak négykézláb kievickélni a nehéz sátorvászon alól, és az ezredesnek egy szerencsés mozdulattal sikerült képentenyerelnie magát egy elől hagyott kelesztőteknővel. A múltkor sár, most kelt tészta csúfította, mi tagadás, rájár a rúd, immár sokadig parókáját tette tönkre a kurucokkal való szokatlan küzdelem. Végre aztán sikerült feltápászkodnia és kardját nagy nehezen kirántva sorakozót vezényelt a katonáinak. A várból figyelő tűzmester ezt lőparancsnak véve az álgyúból tüzet vezényelt, telibe is találta a kocsmasátrat, végképp csúffá téve a labanc kompániát. Szakadt uniformisban, összekormozott pofával pislogtak egymásra, hogy hát ezt így most hogy?

A faluból kivezető úton hajtó Máté azonban nem jutott messzire. A fák között rejtőző Kammerer főhadnagy az embereivel bekerítette, majd alaposan megkötözve bedobták a hintóba Amália és Veronika közé. Az ezredesné kéjesen nyögdécselte: Jaj, mennyi izgalom, a kapitány urat holnap lefejezik! Hogy ennek sincs jobb szórakozása, mint elfogott kurucok várható kivégzésének örvendezni... A rémült Veronika persze sírt, mint a záporeső, hiába mosolygott rá biztatólag Máté. A labancok Dudva György fogadójába vitték a foglyot, ahol már várta őket Eberstein ezredes. Az arcán elkent koromcsíkok miatt olyan formát mutatott, mint a hadiösvényre lépett rézbőrű indiánok, Amália meg is jegyezte, immár sokadszorra: Hogy néz ki már megint, Eckbert?

A rusnya Dudva a szerencsés fogás örömére az egész kompániát vendégül látta, saját költségére! Máté karját hátrakötötték egy nehéz szék támlájához, úgy ültették az asztalhoz. Dudva örömmel töltögette tele a fakupákat saját borával, az ezredes parancsára Máté elé is tettek egy poharat, kíváncsian várva, hogy fogja azt kiinni. A csupa izom kapitány foga közé vette a kupát, fejét felemelte és közben lassan felállt a legalább egy mázsa súlyú tömör tölgyfaszékkel együtt. Mindenki ámulva nézett, úgy kiitta a poharat, hogy egy csöpp se folyt ki belőle!

Höjj, ez volt ám az emlékezetes jelenet, olyan, amit utódainknak érdemes lenne festményen vagy valami mozgóképen is megörökíteni, a címe lehetne mondjuk Magyar vándor...

Az ezredes persze nem akart alulmaradni a kuruc virtussal szemben, és kijelentette, hogy ezt a mutatványt ő is meg tudja csinálni. Újra meg újra megtöltette a poharát, foga közé vette, de a fele bor mindig a nyakába csurgott, így a sok nocheinmalozástól alaposan elázott kívül-belül. Eközben a csárdához lopva megérkezett Buga Jakab Rózsával Máté kiszabadítására. Miközben Jakab a batárral eltorlaszolta az ajtót, Rózsa csörgődobját rázva bepattant a terem közepére és tüzes táncot lejtett, a részeg labancok megbabonázva nézték. Közben pár szót sikerült súgnia Veronikának, hogy álljon készen a menekülésre. Jakab a dínomdánom hangzavarát kihasználva kését az ablakon át behajította Máté székének támlájába. Ilyenmód a kapitánynak észrevétlenül sikerült elvágnia a csuklóját szorító kötelet, majd egy óvatlan pillanatban felugrott és a labancok közt utat törve, Veronikával és Rózsával együtt a konyhán át elmenekült. A részeg kompánia hiába ordibált, üthették már bottal a menekülők nyomát!

Szerencsésen elértek a titkos barlangba, Jakab Rózsával, Máté Veronikával a nyergében. A jó Jakab mérges volt kapitányára, amiért nem fogadta meg a tanácsát és kitette magát ennek a veszélyes kalandnak. Szidalmai azonban elszálltak a levegőégbe, mert ahogy az ismert dakota közmondás tartja: Csókolózó gerlepárnak nincs füle a hallásra.