Mit adtak nekünk a rómaiak?, kérdezik egymástól a Brian életében a Júdea Népe Front tagjai. Ennek mintájára kérdezem, mit adott nekem a KFT? A rövid válasz: rengeteget. A hosszú válaszra három vagy négy posztra lesz szükség, úgyhogy haladjunk. Az apropót az adja, hogy az együttes idén ünnepli 40. születésnapját, tehát fiatalabb, mint a blogger, a tagok viszont öregebbek nála, 1:1.
Gimis éveim nagyjából egybeestek a KFT indulásával, és a kissé kitekert világnézet, az ilyesféle viccek, poénok befogadó talajra találtak bennem, nem kis részben köszönhetően Rejtő Jenő regényeinek, eddigre már mindegyiket ismertem és szerettem. Kedves barátom és osztálytársam, az akkor még szintén kiskorú S. Péter ’81 őszén szerzett egy 60 perces kazettát, amin a KFT egyik első koncertje volt hallható. A nevüket és a Bábu vagy-ot persze már ismertük az augusztusi Táncdalfesztiválról (ahol a 8 éves Ullmann Mónika különdíjat kapott, mert írt a bátyjának egy dalt), de ez a koncertanyag olyan volt, mint amikor egy gyors numera helyett elnyújtva élvezed a szexet, többször is elérve a csúcsot. Olyan fenomenális darabok szerepeltek rajta, mint a Kincses kalendárium, Szép szolídan, Elmúltak az ünnepek, Budapesti anzix, Nem sikerül kikúrálni magam, stb, megspékelve Laár és Bornai versekkel. A felvételt persze egyből átmásoltattam magamnak, és ha nem is minden nap, de hetente kétszer-háromszor végighallgattam, barátaimmal meg lépten-nyomon idéztük a szövegeket.
Így aztán nem meglepő, hogy rohantam a boltba, amikor első nagylemezük, a Macska az úton megjelent ’82-ben. Ezen nem szerepelt a fesztiválsikeres Bábu vagy, és bánatomra a fenti kalózfelvételről megszeretett Kocsma dal sem, de maga az LP igazi áttörés volt a létezett szocializmus hanyatló időszakában. Ne gondolj arra, milyen körülmények között született a kádárizmus, csak dolgozz és élvezd az eseménytelen mindennapokat, ez volt az alapvetés. Erre megjelenik ez a csapat és megfricskázza a leghétköznapibb történést is, olyan látószögből nézve a világot, amire nemigen volt példa korábban.
Minden zenekar életében fontos a bemutatkozó LP, na meg hogy milyen dallal indítják. A KFT esetében ez tökéletesen sikerült, azt mondhatni, már az első számmal rárúgják az ajtót a magyar popzenére. A blogger szempontjából jól indul a lemez, mindjárt a bevezető Laár versikében elhangzik a nevem, majd a fiúk belecsapnak a lecsóba, pontosabban a halászlébe, és indul a punkos Elmúltak az ünnepek. („A szaloncukrokat lezabálták / A fenyőfa üresen áll / Az ünnepélyes vacsorák után / zsírmocskos a tál”) Ezt követi a Budapesti anzix, ami sajátos szempontú fővárosi városnézés, és aminek egyik ismétlődő sorát: „Mint megannyi színes szentjánosbogárka / Pislákol sokezernyi utcalámpa” a koncerteken rendszeresen úgy éneklik, hogy a szövegben utcalámpa helyett utcalányka szerepel, a cenzúra ezt nyilván nem engedte így rögzíteni… Persze nem csak a gunyorosság játszik, ott van az elgondolkodtatás is, mint A vonat esetében: sokfélék vagyunk, sokfelé utazunk, de nem biztos, hogy minden utazásnak van értelme. A Telefon Bornai úr vicceskedése, a Tea viszont tipikus KFT-s csavart világnézet: „Az életem ilyen / csak megfő hirtelen, / és én iszom meg a levét”. Az oldalt záró Szép szolidan a kultúrember máza alatt rejtőző ösztönlény leírása: aki öltönyben jár, még nem biztos, hogy nem túrja az orrát titokban, vagy nem pisil néptelen utcasarkokon.
A B oldal a címadó Macska az úton-nal indul: a kellemetlen élményt nehogy már kibeszéljük, fojtsuk magunkba, hiszen nem is olyan komoly az egész, különben is vár egy jó zabálás, az a fontos (ld. még: gulyáskommunizmus). Ez után két olyan szám jön, amik egyértelműen nem voltak rádiókompatibilisek anno. Az Ugatnak a kutyák a felesleges és túlzott agresszióról és a mindent magához ragadni akaró bírvágyról, majd utána a Szunnyadó város, ami a kedves és megnyugtató felszín alatt meghúzódó mocsokról szól. Innen már könnyed levezetés következik. A kalóz koncertfelvételről Frontátvonulás címen ismert szám a lemezen Reggae címen szerepel, szintén a fiúkra jellemző vicces leírása egy kellemetlen helyzetnek. Az Izgalom c. szerzemény meg a közösségi moziélményről szól, természetesen az akkor még ismeretlen plázakorszak előtt, és feltűnik benne egy mára rég elfeledett figura, a jegyüzér is. A záró dal a Jójszakát, ami annyira vicces giccsparódia, hogy a végét el is röhögik, de a hallgató közben is félrenyelheti a teát, pl. annál a résznél, hogy: „Jójszakát, jójszakát, / Szemüket lehunyják / Óvodák, iskolák / És a Kun Béla téri fák.” Innentől kezdve ez lett a KFT koncertek záró darabja, amit mindig Márton András dobos énekel.
Szűken vett baráti körömmel tehát lett egy olyan kedvencünk, akinek rendszeresen jártunk a koncertjeire, nemcsak a zene, hanem az összekötő szövegek és a különféle Laár és Bornai versek miatt is.
Nagyon vártuk a következő lemezt, ami egy évvel később, ’83-ban meg is jelent, ez volt az Üzenet a liftből / A fodrász. Sötétebb tónusú az elsőnél, ha nem a KFT-ről lenne szó, azt is mondanám, depressziós. (Mondjuk én ’83-tól kezdve jópár évig olyan szerelmes voltam, hogy alig láttam ki a fejemből, emiatt akkor ez nem tűnt fel annyira.) Все садитесь!, indul egy orosz felszólítással a lemez, és miután ezt megfogadtuk és leültünk, elkezdhetjük hallgatni a nyitó Milyen kegyetlen a szerelem c. számot, ami egy szakításról szól, és bár az ironikus hang és a közbeszőtt orosz szavak, referenciák kissé vidámmá teszik az első felét, a végén az öngyilkosságra utalás kegyetlen húzás. Következik Az állatkert, ami első hallásra egy sima állatkerti látogatásról szól, de a torzított ének sejteti, ennél többről van itt szó. A szöveg szokásos kétértelműsége felfedi, hogy ez bizony maga az élet, amibe csak úgy belecsöppenünk. „Benn a rács mögött lógnak a majmok a fán. / És a szájukat betömi jól a banán”, ezt hallva pedig óhatatlanul beugrik Weöres Sanyi bácsi zseniális verse, a Majomország. Az Aki bújt, aki nem esetében nincs szükség semmilyen szövegfejtésre: itt bizony a halálról van szó, ne szépítsük. A zenekar munkásságából nem is tudok még egy számot, ami ennyire konkrétan a végről szól. A sötét hangulatot némileg enyhíti a címadó Üzenet a liftből: szorult helyzetbe kerültünk, de azért bízzunk a jobb jövőben, egyszer csak kijutunk belőle. Persze ezért nekünk is kell tennünk valamit, és ha magunktól nem is tudunk kimászni, legalább a vészcsengőt nyomkodva hívjuk fel a bajra mások figyelmét. Az oldal záró száma, a Valami mocorog a sötétben egyértelműen az akkori politikai rendszerre utal. „Itt kevés a fény”, „Valaki mindent lát és hall”, „Talán ablakot kéne nyitni”, ezek mind olyan sorok, amiket nem is értem, hogy sikerült a cenzúrán átnyomni. Maxi riszpekt, mondaná Jar Jar Binks.
A B oldal A fodrász-szal indul, ismételten szuper duplafenekű szöveg, ami nem csupán egy egyszerű hajipari szakemberről szól. „Hisz rajtam múlik, mi látszik, mi nem / Csak érted dolgozom, ne félj”, ez számomra azt a felkent rendszerideológust jelenti, aki helyetted is tudja, mi a fontos, te csak ne gondolkozz ezen (és persze máson se).
Következik A pénztárcámat, ami teljes egészében az első lemez hangulatát és stílusát idézi, repetitív és vicces szöveggel, amire nagy szükség van itt, hogy enyhítse az eddigi komor tónust.
Az oldal harmadik száma A lány, aki nincs kicsit rímel A fodrászra, mert kiderül belőle, hogy lehet a látszat szép, de a valóság sokkal fontosabb. Lehetsz te szerelmes Kim Wilde-ba, vele úgysem fog összejönni a dolog, viszont jöhet más, akinek ugyan nincs olyan szuper alakja, mint neki és nem tudja kívülről a Kids in America-t, viszont életre szóló társ lehet. Az utolsó előtti szám, A tükör ismét nem egy duplagondol, csak egy könnyed elmélkedés látszatról, valóságról. A záró darab, az Indul a hinta hasonló fejtegetés, viszont visszazökken a lemezre jellemző sötét hangulatba. Némi túlzással azt is mondhatnám, hogy a hintázás kellemes ringató hatása helyett inkább a túlzott kilengéssel járó hányingert idézi fel az emberben.
Jövő hétfőn folytköv.