Showtime!

Gabba the Hutt agymenései mindenféle témában

Kopaszkutya koncert Hobóval

2023. szeptember 28. 06:06 - Gabba

50+-osok, na meg a fiatalabb korosztály érdeklődő tagjai számára egyértelmű, hogy az 1981-ben készült Kopaszkutya c. film az egyik legjobb kordokumentum a korabeli, inkább tűrt, mint tiltott rockegyüttesek napi küzdelmeiről. A filmet 1981 szeptemberében mutatták be, de én (ma már fel nem idézhető okból) csak jóval később, az egyik utánjátszó moziban néztem meg, a Mátrában, a téli szünet idején, 1981. dec. 28-án. (Milyen hasznos ilyen esetben a tinédzserkori napló, ugyebár.) Pedig a HBB-t nagyon szerettem, barátaimmal rendszeresen jártunk a koncertjeikre, főleg az Ifiparkba.

kopaszkutya00_1.jpg

ukran_zaszlo_kicsi.jpg

 

 

 

1980 karácsonyára szüleimtől a pár hónappal korábban megjelent Közép-európai hobo blues c. LP-t kértem ajándékba, ez volt az első saját tulajdonú nagylemezem, amit az NDK könnyűipar kitűnő termékén, a Combo lemezjátszón számtalanszor meghallgattam. Limitált zsebpénzemből sorra veszegettem későbbi lemezeiket is, ’82-ben kijött az Oly sokáig voltunk lenn, ’83-ban a Még élünk, tehát évente egy, és valahogy fel sem tűnt, hogy a Kopaszkutya film zenéje nem jelent meg lemezen, talán mert néhány számot engedtek a bandának felvenni az Oly sokáig… albumra.

kopaszkutya00_jegy.jpg

A koncerteken persze mindig játszották a számokat, és internet és független sajtó híján csak szóbeszédekből hallottam, hogy a lemezt betiltották. What the fuck?, kérdezgettem barátaimat haladó angol tanulóként, de a választ nemigen lehetett tudni. Csak a rendszerváltás után derült ki, hogy az akkori hatalomnak pár dal szövege nem tetszett. Többek között ezért utálom az összes olyan állami médiát, ami pártpropagandát tol, és mindent és mindenkit ellenségként kezel, aki ezzel szemben a való helyzetről próbál beszámolni. (Mint ahogy teszi ezt 13 éve a NER mindent maga alá gyűrő úthengere.) Amint az ismert, a Kopaszkutya lemez végül 1993-ban megjelent, a mostani koncert apropóját meg az adta, hogy a lemezt most újra kiadják vinylen.

Tovább
1 komment
Címkék: koncert hbb

Margitszigeti séta

2023. szeptember 21. 07:01 - Gabba

Legutóbb jó hosszút sétáltunk Bécsben, de nehogy már csak a schógoroknál lehessen érdekeseket látni! Még szép az idő, aranylik a vénasszonyok… nyara, vagy romantikusabban fogalmazva, az indiánoké. Így hát irány szeretett fővárosunk gyöngyszeme, a Margitsziget, aminek ezúttal az északi részén (tehát az Árpád-híd felőli végén) található két látnivalót járjuk körbe.

A sziget a betondzsungel nagyvárosban igazi oázis, akár a csecsemő, aki nemcsak nevet, hanem oáz is… Rengeteg a zöld és a vastag törzsű, száz évnél is idősebb fa, úgyhogy ideje lenne ide is legalább két újabb stadiont építeni a már 1949 óta meglévőn kívül. (Ami akkortájt az Úttörő Stadion nevet kapta, és mai napság a Margitszigeti Atlétikai Centrum névre hallgat. A honlap gyakran magyartalan fogalmazása és helyesírási hibái miatt nem nekem kell elnézést kérnem.) De amíg ez a szép új világ be nem köszönt, vegyünk szemügyre két építészeti emléket, a Zenélő Kutat és a premontrei kápolnát.

margitsziget_1903.jpg

 A Margitsziget és környéke 1903 (forrás: Arcanum)

 

 

ukran_zaszlo_romos.jpg

 

 

 

 

 

Tovább
Szólj hozzá!

A helység kalapácsa 2/2

2023. augusztus 30. 06:07 - Gabba

Harmadik ének

 

Költőnk, veszett módon csigázva az olvasók kíváncsiságát, azonban nem az izgalmasnak ígérkező szerelmi vallomás leírásával folytatja, hanem visszatér a templom tornyából leereszkedő Fejenagyhoz. A kovács szerencsésen földet ért, bár ekkorra már a nap leáldozóban volt és alkonyi pírt öltött. És vajon miért ilyen piros a színe? Költőnk tudja a választ, mert ahogy mondja: „Csak én tudom ennek okát, / Én, kit földöntúli izék / Földöntúli izékbe avattak. / Ez vésznek előjele…” 

Sőt, ha még további jeleket várnánk valami közelgő vészről, akkor íme még egy: „A lágyszivü kántornak felesége / Ma nem ivott meg többet / Egy messzely pálinkánál.”

kalapacs16.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A helység kalapácsa 2/1

2023. augusztus 30. 06:06 - Gabba

Ebben az évben Petőfi bicentenárium van és én még egy sort sem írtam az egyik kedvenc költőmről, pedig már lassan ősz lesz, riadtam fel a kósza gondolatra az egyik hajnal(ká)ban. Hajnalka ezután csókot lehelt a homlokomra és azt mondta, még nincs veszve semmi, vágj bele olyan elszántsággal, amilyennel szoktál! A paródia amúgy kedvenc műfajom, amikor gimiben vettük ezt az eposzt, hetekig röhögtem egy-egy szófordulatán. De az egész mű 14 karátos, mint Rejtőnél az autó, és amikor ugyanabban az évben Arany Pázmán lovagját is tanultuk, nagy gyönyörrel tovább röhögcséltem: ezek a XIX. századi költők tényleg tudtak valamit. És amikor pár napja kezembe került egy idén vert 200 forintos Petőfi arcmásával, az megadta a végső lökést: hogyvoltra fel!

erme01.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

erme02.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ukran_zaszlo_kicsi.jpg

 

 

 

Tovább
2 komment

Magyar emlékek Bécsben - ungarischer Spaziergang in Wien (3)

2023. augusztus 24. 07:18 - Gabba

Wien ist anders, dritter Teil.

Két, a magyar történelmi vonatkozásokat előtérbe helyező poszt után (itt és itt) a záró darab általánosabb jellegű lesz, bár magyar utalásoktól nem teljesen mentes. Utolsó sétánkat a Burg szomszédságában található Burggartenben kezdjük. A tágas parkot a XIX. század húszas éveinek elején alakították ki, manapság egyik kedvenc pihenőhelye a bécsieknek és a turistáknak. Bár sok a pad, de még több a zöldbe vágyó ember, így a népek nagy része a fűben heverészik, sörözik, dumál vagy blogposztot ír… Két szobrot említhetünk a kertből: az egyik I. Ferenc Józsefé, az első magyar vonatkozás tehát máris befigyel ebben a posztban is. Amint az talán kevésbé ismert, a jelenlegi Magyarország területén nyilvános térben a császárnak csak egyetlen ábrázolása látható, ami Trianon után megmaradt és a szocializmust is túlélte. Ez pediglen Than Mór festménye, ami a budapesti Egyetemi Könyvtár olvasótermének falát díszíti.

becs37.jpg

ukran_zaszlo_romos.jpg

 

 

 

 

 

Tovább
9 komment
Címkék: utazás ausztria

Magyar emlékek Bécsben - ungarischer Spaziergang in Wien (2)

2023. augusztus 17. 07:18 - Gabba

Wien ist anders, zweiter Teil.

Kérem szépen, az előző poszt végén a Mária Terézia által alapított királyi testőrség épületénél hagytuk magára közkedvelt városunkat, tehát szerintem a császárnő személyével folytassuk. Ellenjavaslat van? Nincs, nem is lehet. Bár sétánk második felvonása előtt nem árt tisztázni a figyelmetlen / tanulatlan turistacsoportok számára, hogy Ausztria nem azonos Ausztráliával, így tehát kengurukkal sem fognak találkozni a macskaköves utcákon.

 

becs24.jpg

 

ukran_zaszlo_kicsi.jpg

 

 

 

Tovább
10 komment
Címkék: utazás ausztria

Magyar emlékek Bécsben - ungarischer Spaziergang in Wien (1)

2023. augusztus 03. 07:18 - Gabba

Wien ist anders – Bécs más, tartja az ismert osztrák idegenforgalmi szlogen, és tényleg. Bécset már sokszor választották meg a legélhetőbb európai város posztjára, és aki itt él vagy csak ide látogat pár napra, az pontosan tudja, hogy ez mennyire igaz. Nem kell hinni sem a hazug Lézer Johnny videónak, sem a mindenféle hecckampányoknak, amik a NER uralta magyar médiatérben elénk kerülnek. Oda kell utazni és pár óra alatt feltöltődni egy igazi kozmopolita város hangulatával, ahol pl. egy ébenfekete bőrű óvóbácsi ékes német nyelven terelgeti a rábízott gyerekeket a Burgringen, és a Wiener Linien, az ottani BKV plakátokon hirdeti, hogy nincs semmi baja az LMBTQ közösséggel, sőt.

becs01.jpg

 

ukran_zaszlo_kicsi.jpg

 

 

 

Tovább
3 komment
Címkék: utazás ausztria

A hetven az új negyven – dobhártyarepesztő Deep Purple buli az Arénában

2023. július 19. 07:16 - Gabba

A Purple szinte hazajár Magyarországra, néhány évente fellépnek nálunk, ennek ellenére én csak egyszer láttam élőben őket, a 2014 februárjában tartott bulin, szintén az Arénában. A helyszín felé lépkedve azon merengtem, hogy ált.isk. 7-ben (ez a ’70-es évek vége) a Led Zep mellett ők voltak az első nyugati rockzenekar, akiket megismertem. Egyik osztálytársamtól kölcsönkaptam a Made in Japan c. koncertlemezt kazettán, ami annyira mély benyomást tett rám, hogy azóta is a hard rock történelem 5 legjobb koncertlemeze között tartom számon. Az egyik legmeghatározóbb live album evör, valamikor a közeljövőben lesz is róla poszt, az sicher. A fiúk a mostani Unleashed in Europe turné során Brünnben (Brno) léptek fel előző nap, és tőlünk Stuttgartba mennek tovább. Kétnaponta új helyszín 70 fölött, maxi riszpekt, de vajon hogy fogják lenyomni a bulit, nyuggeresen vagy pont ellenkezőleg? Kínzó kérdés, amire egyelőre nincs válasz, mert se a setlistet, se a turné korábbi állomásain készült felvételeket nem néztem meg előre, mert meg akartam lepni magam.

deep_purple.jpg

ukran_zaszlo_kicsi.jpg

 

 

 

Tovább
2 komment

Deep Purple In Rock - az ötvenhárom éves gyémánt

2023. július 12. 06:05 - Gabba

1970. június 5-én jelent meg a rockzene egyik legnagyobb hatású, és a mai napig aktív csapatának talán legjobb nagylemeze. Az együttesben számos nagyszerű zenész megfordult az elmúlt évtizedekben, de a legsikeresebb (és a bloggernek is legkedvencebb) formáció 1969 júniusában jött létre, amikor az alapító tagokhoz (Ritchie Blackmore, Jon Lord, Ian Paice) csatlakozott Ian Gillan és Roger Glover. Ebben a felállásban készítették el a Concerto for Group and Orchestra c. koncertlemezt 1969. szeptember 24-én a londoni Royal Albert Hall-ban, ahol a group természetesen a Deep Puple-t jelentette, az orchestra meg a Royal Philharmonic Orchestra-t, a világ egyik legismertebb és legelismertebb klasszikus zenei előadóját. Ez a koncert volt a legelső alkalom, amikor rockegyüttes és szimfonikus zenekar együtt lépett fel. A zenét teljes egészében Jon Lord billentyűs írta, a szövegeket az újdondász Gillan.

Ebben a klasszikus felállásban a csapat négy stúdiólemezt jelentetett meg (In Rock, Fireball, Machine Head, Who Do We Think We Are), ezek mindegyike mérföldkőnek tekinthető a hard rock történetében. Számos tagcsere után a klasszikus ötös 1984-ben újból összeállt és a pár évig tartó együttműködés során elkészítették a Perfect Strangers-t és a The House of the Blue Light-ot, amik ugyan sikeresek voltak, nekem is bejönnek, persze hogy, de az eredeti Purple-ös íz sajnos csak nyomokban érződik rajtuk. Na de vigyázó fülünket vessük most a klasszikus felállás első klasszikus lemezére, az In Rock-ra. 43 perc gyönyör, lássuk, miből jön össze.

in_rock01.jpg

ukran_zaszlo_kicsi.jpg

 

 

 

Tovább
7 komment

Zúz/d/apörkölt – Tüzes Tankcsapda buli a Budapest Parkban

2023. július 04. 06:30 - Gabba

A Tankcsapda hosszú évek óta az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb magyar rockbanda, erről kár lenne vitát nyitni. Ott vannak minden fesztiválon, rendszeresen turnéznak határon innen és túl, a trió felállásnak köszönhetően minden tag mindig a maximális teljesítményt nyújtja, Lukács Laci szövegei meg szinte kivétel nélkül egyediek, időnként olyan rímeket használ, amiktől a magamfajta bölcsész maga alá csurizik a gyönyörtől. És mindezek ellenére eddig még egyszer sem láttam őket élőben.

tankcsapda.jpg

Ez nyilván nem mehetett így tovább, ezért végre jegyet váltottam a június 30-i Budapest Parkos bulira. Miközben a Park felé sétáltam, azon gondolkoztam, mikor került fel mentális térképemre a csapat. Azt tudtam, hogy a Lukácshoz hasonlóan szintén debreceni származású sixx a régi, értsd független Indexen többször áradozott róluk. Bennem azonban akkor még nem igazán merült fel az igény, hogy a fiúk munkásságát megismerjem, egészen addig, amíg a Mennyország Tourist-tal be nem robbantak a mainstream rádiók műsorába is. Emlékszem, mennyire bejött a zene és főleg a szöveg, olyannyira, hogy a hogyvolt blogon be is idéztem a Homeland sori 5. évadát záró posztban.

tankcsapda_bppark.jpg

ukran_zaszlo_harkiv.jpg

 

 

 

 

 

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása