Ho-ho-hó, hát mit rejtett el mindnyájunk kedvenc blogja a Mikulás puttonyába? Puttonyától Nemesmedvesig, vághatná rá erre minden, a történelmet és a pusztító szóvicceket egyaránt kedvelő olvasó. Ám ők most tévednek, ugyanis a múlt heti Michael Jackson poszt számomra váratlan sikere és olvasottsága arra ösztönzött, hogy még egy írást kanyarítsak Jackoról, aki vitathatatlanul az egyik legsikeresebb és legmeghatározóbb előadója volt a popzenének. Ezúttal viszont kis csavarral, merthogy ezúttal nem csak róla lesz szó, hanem róla is.
Nem kerek évforduló, de legalább a hónapot-napot sikerül a mostani időzítéssel eltalálnom: 1982. nov. 29-én jelent meg a Thriller album, Michael Jackson hatodik szólólemeze. Aki viszonylag rendszeresen látogat ide, az esetleg felhúzhatja a szemöldökét: a blogger a zenei témájú posztjaiban szinte mindig a rock és hard rock körül sertepertél, akkor ezt így most hogy? Kérem szépen, erre két magyarázatom is van, ami a következő három:
1. Az idén nyári Kim Wilde posztban már coming outoltam elismerve, hogy nem csak rockzene van a világon. Na és akkor itt egy újabb vallomás: nem csak rock és new wave, hanem funky és pop rock is létezik, amire a Thriller a legjobb példa.
2. Ez minden idők legsikeresebb nagylemeze, világszerte 70 millió darabot adtak el belőle, ebből az első évben 32 milliót, és ezen belül volt olyan időszak, amikor hetente (!) egy milliót. Ilyen sikert fekete előadó addig soha nem ért el, és nagyon valószínű, hogy soha senki nem is fog. A lemez producere Quincy Jones volt, akit a könnyűzenét kedvelőknek nem kell bemutatni. Idén töltötte be a 90-et, jó egészséget és minden más jókat kívánunk ezúton is neki.
3. Az egyik felvételen kedvenc hard rock gitárosom pöngeti a szólót, lehet találgatni, ki ő. (Megfejtés lejjebb.)
És még egy dolog: a posztban nem lesz szó sem a bőrfehérítésről, sem a gyerekmolesztálási vádakról, csak a popzenét meghatározó korszakos lemezről. Ezt kérem a kommenteléseknél is figyelembe venni.
Schneiderné egyre éhesebb, valami rendes kaja után kajtat és bemegy a konyhába, ahol Tóbiás falatozik jóízűen. A kocsis nem bírja a megváltozott házi kosztot, inkább rendelt magának a Rezeda kocsmából jóféle sült libacombot. A nasasszony csorgó nyállal nézi a szép darab sültet. Férjura eközben lebeszéli Mimikével a randevút a Kolibri Bárban, ahol a művésznő este fellép. Schneiderné viszont családilag az Operába készül, Hyppolit szerint a Toscát adják és már le is foglalt egy páholyt.
Hazaérkezik Terka, aki feldúlt kebellel hallgatja atyja beszámolóját Benedek távozásáról, akit szerinte a jó édes mama szekírozott ki. Terka Hyppolitot is kikérdezi, a lakáj szerint valami félreértés történt a nagyságos asszony és a mérnök úr között. Mérnök?, kérdez vissza Terka, a lakáj kénytelen bevallani, hogy elszólta magát.
Budapest ebben a hónapban, november 17-én ünnepli 150. születésnapját, ez a poszt köszöntse szeretett fővárosunkat a jeles nap alkalmából. A különböző ideológiák részéről újra és újra támadások érték, de míg azok képviselői már eltűntek a süllyesztőben, a város tovább élt és él, és csak lakóin múlik, hogy a jelenlegi ellenséges kurzussal szemben is sikerül-e megfelelő módon védekeznie. És az egyik legmegfelelőbb mód a köszöntésre a Saly Noémivel, a város történelmének talán legjobb ismerőjével folytatott beszélgetés felidézése, ami a Klubrádióban hangzott el október 11-én.
„Little Rock, Pasternak, Mickey Mantle, Kerouac Sputnik, Chou En-Lai, 'Bridge on the River Kwai' Lebanon, Charles de Gaulle, California baseball Starkweather homicide, children of thalidomide”
1954-ben az Amerikai Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a bőrszín szerinti iskolai szegregáció alkotmányellenes. Ennek ellenére, amikor 1957-ben a Little Rock High School (Arkansas állam), ahová addig kizárólag fehér gyerekek jártak, 1957-ben felvett 9 fekete srácot, a gyerekek ellen azonnal megindult a zaklatás és más erőszak. A helyzet normalizálására maga Eisenhower elnök küldött szövetségi katonákat a városba.
Borisz Paszternak 1957-ben irodalmi Nobel-díjat nyert a Doktor Zsivágó c. regényéért, a díjat a szovjet kormány „természetesen” nem engedte neki átvenni.
Mickey Mantle, a New York Yankees baseballcsapat egyik legsikeresebb játékosa 17 év után, 1968-ban befejezte aktív pályafutását.
Jack Kerouac, a beatnemzedék talán legismertebb írója, költője, 1957-ben publikálta On the Road (Úton) c. könyvét.
1957.október 1-én a Szovjetunió fellőtte a Szputnyik 1 nevű műholdat, ezzel vette kezdetét a SZU és az USA közötti űrverseny.
Csou En-laj a Kínai Népköztársaság megalakulása (1949) után annak első miniszterelnöke, egyben külügyminisztere is volt.
1957. októberében mutatták be a Híd a Kwai folyón (The Bridge on the River Kwai) c. filmet Alec Guinness-szel a főszerepben. (Még hogy a Csillagok háborújában használták először a ferdén úszó szöveget, muhahaha.)
Libanonban a II. világháború után a muzulmán ellenzék egyre erősebben lépett fel a nyugati irányultságú politikával szemben. 1958-ban kitört a polgárháború („libanoni válság”), és csak az amerikai csapatok beavatkozását követően nyugodott meg a helyzet.
Charles de Gaulle Franciaország elnöke volt 1959 - 1969 között. Ajánlott film: A Sakál napja (The Day of the Jackal), a címszerepben Edward Fox-szal.
California baseball: a New York Giants baseballcsapat 1958-ban átköltözött San Franciscoba és nevet változtatva San Francisco Giants néven működik a mai napig. Egy évvel korábban a Brooklyn Dodgers költözött át LA-be, és vette fel a Los Angeles Dodgers nevet.
Gyilkos ámokfutásuk során a 19 éves Charles Starkweather és 14 éves barátnője, Caril Ann Fugate 11 embert ölt meg Nebraska államban 1958 januárjában.
A thalidomidot az 50-es évek végén hozták forgalomba Nyugat-Németországban, mint recept nélkül kapható nyugtatót. 1961-ben visszavonták, mert az akkor született gyerekeknél súlyos fejlődési és idegrendszeri károsodást okozott.
Harmadik részéhez érkezik a rock és történelem témájú posztok sora, aminek az 1956-os magyar forradalom adja az apropóját. A korábbi írásokkal szemben, ahol több dalt vettünk szemügyre, ezúttal csak egyet vizsgálunk meg részletesen. Ami a XX. század második felének majd’ 120 eseményét sorolja fel címszavakban, és egyetlen szó erejéig helyet kapott benne a mi ’56-unk is. A vájtfülű olvasók ebből már gyaníthatják – és igazuk is van –, hogy ezúttal Billy Joel We Didn’t Start the Fire c. opuszáról lesz szó.
Szülinapi jókívánsághoz ugyan a 8 napon már jóval túlvagyunk, de a 8 hónapon még belül: 1983. március 23-án jelent meg a ZZ Top pályafutásának legsikeresebb nagylemeze, az Eliminator, amiből csak az Egyesült Államokban 11 milliónál is többet adtak el. (A cím a nálunk gyorsulási verseny néven ismert autós párharcra utal.) A borítón, ill. a lentebb linkelt videókon látható 1933-as évjáratú Ford Hot Rod kupé Billy Gibbons saját tulajdonú oldimere, ami Clevelandben, az ottani Rock and Roll Hírességek Csarnokában van kiállítva, de ha Gibbons arra jár, beül és tesz vele pár kört.
A ’80-as évek közepére a rockzenét is elérte a szintetizátor-korszak: több, addig csak dobra és gitárra építő nagyágyú is felvette a palettájára a különféle szintiket. Csak pár példa: a Van Halen 1984-e (1984-ből), a Judas Priest Turbo-ja (1986), az Iron Maiden Somewhere in Time-ja (szintén 1986), vagy éppen jelen dolgozatunk tárgya.
Legutóbb jó hosszút sétáltunk Bécsben, de nehogy már csak a schógoroknál lehessen érdekeseket látni! Még szép az idő, aranylik a vénasszonyok… nyara, vagy romantikusabban fogalmazva, az indiánoké. Így hát irány szeretett fővárosunk gyöngyszeme, a Margitsziget, aminek ezúttal az északi részén (tehát az Árpád-híd felőli végén) található két látnivalót járjuk körbe.
A sziget a betondzsungel nagyvárosban igazi oázis, akár a csecsemő, aki nemcsak nevet, hanem oáz is… Rengeteg a zöld és a vastag törzsű, száz évnél is idősebb fa, úgyhogy ideje lenne ide is legalább két újabb stadiont építeni a már 1949 óta meglévőn kívül. (Ami akkortájt az Úttörő Stadion nevet kapta, és mai napság a Margitszigeti Atlétikai Centrum névre hallgat. A honlap gyakran magyartalan fogalmazása és helyesírási hibái miatt nem nekem kell elnézést kérnem.) De amíg ez a szép új világ be nem köszönt, vegyünk szemügyre két építészeti emléket, a Zenélő Kutat és a premontrei kápolnát.
Költőnk, veszett módon csigázva az olvasók kíváncsiságát, azonban nem az izgalmasnak ígérkező szerelmi vallomás leírásával folytatja, hanem visszatér a templom tornyából leereszkedő Fejenagyhoz. A kovács szerencsésen földet ért, bár ekkorra már a nap leáldozóban volt és alkonyi pírt öltött. És vajon miért ilyen piros a színe? Költőnk tudja a választ, mert ahogy mondja: „Csak én tudom ennek okát, / Én, kit földöntúli izék / Földöntúli izékbe avattak. / Ez vésznek előjele…”
Sőt, ha még további jeleket várnánk valami közelgő vészről, akkor íme még egy: „A lágyszivü kántornak felesége / Ma nem ivott meg többet / Egy messzely pálinkánál.”
Két, a magyar történelmi vonatkozásokat előtérbe helyező poszt után (itt és itt) a záró darab általánosabb jellegű lesz, bár magyar utalásoktól nem teljesen mentes. Utolsó sétánkat a Burg szomszédságában található Burggartenben kezdjük. A tágas parkot a XIX. század húszas éveinek elején alakították ki, manapság egyik kedvenc pihenőhelye a bécsieknek és a turistáknak. Bár sok a pad, de még több a zöldbe vágyó ember, így a népek nagy része a fűben heverészik, sörözik, dumál vagy blogposztot ír… Két szobrot említhetünk a kertből: az egyik I. Ferenc Józsefé, az első magyar vonatkozás tehát máris befigyel ebben a posztban is. Amint az talán kevésbé ismert, a jelenlegi Magyarország területén nyilvános térben a császárnak csak egyetlen ábrázolása látható, ami Trianon után megmaradt és a szocializmust is túlélte. Ez pediglen Than Mór festménye, ami a budapesti Egyetemi Könyvtár olvasótermének falát díszíti.
