Na kérem, az előző poszt végén ott hagytuk el, hogy az Óvárosból (Staré Město) a Károly hídon áthaladva megérkeztünk a Kisoldal (Malá Strana) nevű városrészbe. Mostani fő csapásirányunk a Hradzsin.
A Károly híd tövében egy kissé zavarbaejtő üzleti felirat fogad: Marijuana suvenýry, el sem tudom képzelni, ez mi lehet, az viszont tuti, hogy nálunk mimogyoróknál a jelenlegi neonemzethyhorthystaésqrvadrogoslibsiellenes rendszerben egy ilyen üzletet már a megnyitása utáni napon felgyújtanának a keresztény erők.
Innen rövid séta után kiérünk a Malostranské náměstí-re, azaz a Kisoldal térre, ahol a híres Károly Egyetem itteni fakultásának falán cseh-magyar kétnyelvű tábla hívja fel figyelmünket arra, hogy későbbi vezérlő fejedelmünket egyetemi tanulmányainak idején itt, az akkor frissiben elkészült jezsuita fogadalmas házban szállásolták el 1691-92 között. Az épületben jelenleg a Károly Egyetem Matematika-Fizika Kara található. Az egyetem (Univerzita Karlova v Praze) amúgy az egyik legrégebbi alapítású (1348) felsőoktatási intézmény Európában. Az épület szomszédságában áll a barokk stílusban épült Szt. Miklós templom (Kostel sv. Mikuláše) a maga 20 méter átmérőjű kupolájával.
Innen a blogger a „mindig magasabbra” jegyében nekivág a tér felső végén induló elnyújtott, de még így is meredek lépcsősornak, hogy innen támadva hódítsa meg a Várnegyedet, azaz a Hradzsint (Hradčany) (Zárójelbe: ilyesféle gyalogos vártámadásokkor mindig eszembe jut, hogy kisebbik középső fiam a budai Várszoknyán található óvodába járt, ahová minden reggel a Vérmező felől intéztünk rohamot, a Tábor utca sarkáról induló és meredeken emelkedő Jávorka Sándor lépcsősor leküzdésével, amit ezért érthető módon csak Halállépcsőnek neveztünk.)
A cseperésző eső kezd elállni, bújik a nap előfele, ezért a bloggerről is lekerül a kapucnis pulcsi, mire meglehetősen kifulladva felérkezik a Hradčanské náměstí-re. Itt először is a cseh TGM szobrával szembesül, aki természetesen nem Tamás Gáspár Miklós, hanem Tomáš Garrigue Masaryk, a Monarchia felosztása után megalakult Csehszlovákia egyik alapítója és első elnöke.
A szobor mögött húzódik a Schwarzenberg palota (Schwarzenberský palác) impozáns épülete, aminek egyik szárnyában a Nemzeti Galéria régi képtárát helyezték el, a másikban a svájci nagykövetség található. És hogy kik ezek a cseh Schwarzenbergek, arról remek blogposzt olvasható itt.
A tér túlsó felén, szemben Masaryk szobrával található az elnöki palota épülete, ami a vár legnagyobb épületegyüttesének része. Mellette nyílik a vár főbejárata, a Mátyás-kapu, ami nem a mi Hunyadi Mátyásunkról kapta a nevét, hanem I. Habsburg Mátyás német-római császárról és cseh királyról, aki mellesleg II. Mátyás néven magyar király is volt 1608-19 között. Láss csodát, a palotát nem védi különleges rendőri vagy TEK-es egység, mindössze egy darab rendőr áll a hatalmas udvar kapujában. A bejárat mellett a bal oldali hosszú póznán a cseh zászló leng, míg szolidaritásból a jobb oldalin az ukrán. (Nálunk mimogyoróknál melyik állami épületen látunk ilyet?, kérdezem lemondóan.) (És még egy zárójel: a Florenc nemzetközi buszállomáson, ahová hajnalban érkeztem, a jegypénztárak majd’ fele ukrán színekkel van festve és ezeknél lehet jegyet venni különböző ukrán városokba Kijevtől kezdve Odesszán és Lviven át Ungvárig.
Még mindig csak alig reggel 8 után vagyunk, ezért hömpölygő turistatömegek nélkül nyugodtan tudom megszemlélni a vár legfontosabb látnivalóit, pl. a Szent Vitus székesegyházat (Katedrála sv. Víta). A templom építésének kezdete 1344, a felszentelés éve 1929! Nem siették el.
Mellette áll a XIV. században élt szobrász testvérpár, Kolozsvári Márton és György egyetlen, máig fennmaradt alkotása, a Szent György-szobor. Ennek több másolata is létezik: Kolozsvárott a Farkas utcában, Szegeden a Rerrich Béla téren, Budapesten a Halászbástya alatti lépcsőnél és a VI. kerületi Epreskertben.
A tömegektől mentes nyugis bóklászás közben (volt) jó történész hallgatóként természetesen felidézem a prágai defenesztrációk történetét is. A politikai ellenfelek ablakon történő kihajigálása ugyanis nem XXI. századi putyini találmány, hanem meglehetősen ismert gyakorlat volt már a középkori Prágában is. Az első ilyen esemény 1419-ben történt, amikor a feldühödött tömeg betört az Új Városban (tehát nem a Hradzsinban) álló Városházára és az összes városi elöljárót kihajította az ablakon. Ezzel kezdődtek meg a másfél évtizedig tartó huszita háborúk.
1618-ban már a Hradzsinban került sor a második ilyesféle röptetésre, amikor a jó prágaiak Habsburg Mátyás császár és király embereit hagyintották ki az ablakon, ami után kezdődött meg a 30 éves háború. (Amúgy volt még több ilyesféle ablakon kiesés/kiejtés is Prágában, de persze nem csak ott. Ajánlom a témában Hahner Péter írását itt.)
És amit még mindenki megnéz itt a várban, az az Aranyművesek utcácskája, a Zlatá ulička. Az eredetileg itt épült 24 házból mára csak 16 maradt, a házak színesre festése a II. világháború után, az ’50-es évek elején történt meg. Az épületekben ma kiállítóhelyek találhatók (aranyműves műhely, kocsma, gyógynövénybolt), míg a 22-es számú házban Franz Kafka emlékek. Az ismert író 1916 -17-ben fél évig lakott itt nővérével. A falon emléktábla ezzel az egyszerű szöveggel: Zde žil Franz Kafka.
A fentebb már említett Schwarzenberg palotán kívül még számos hasonló főúri épület található a várban, ezeket nyilván nem volt se időm, se szándékom sorra végiglátogatni (ha egyet láttál, mindet láttad, ugye), de a Hradzsinon keresztülhaladva mégiscsak lőttem pár képet a Rosenberg palotáról (Rožmberský palác). A palotát a Rosenberg család építtette a XVI. században, majd később ingatlancsere útján II. Rudolf császár és király szerezte meg. Mária Terézia az 1700-as évek közepén átépíttette és létrehozta itt a Nemes Asszonyok Intézetét (Stift für adelige Damen / Ústav šlechtičen), ahol elszegényedett nemesi családok 24 évesnél idősebb leányai kaphattak származásukhoz méltó képzést. Ma múzeumként működik, korabeli bútorok és használati tárgyak láthatók itt. Az épületen belül található a Mária mennybemenetelének szentelt barokk kápolna.
A vár területét a keleti oldalon található Na Opyši (jelentése kb. az ormon, hegyháton) kapun hagyom el. Itt újabb lépcsősor indul, de mielőtt leereszkednénk a dombról, gyönyörködő pillantást vethetünk az alant elterülő tornyos városra. Gyönyörű, hát nem? Hát de! És még mindig csak reggel 9 van.
Pár nap múlva folytköv.
