Showtime!

Gabba the Hutt agymenései mindenféle témában

Császármorzsa Tatooine módra

2021. június 27. 04:04 - Gabba

Kedvenc gyerekkori kajám, apai nagymamám minden nyaraláson ezzel tömött. Az egész családból senki nem tudta úgy elkészíteni, mint ő, pedig sokan próbálkoztak. De nekik vagy leégett, vagy félig nyers maradt, vagy csak simán ki kellett dobni. A nagyi halála után ezért kénytelen voltam magam kikísérletezni ennek az egyszerű, de mégis finom kajának az elkészítését. A lenti adag elvileg két-három személyre elég, bár én ezt a mennyiséget egymagam szoktam elpusztítani pár óra alatt. Fontos még megemlíteni, hogy blogger - olvasó találkozókon rendszeresen prezentálom, időnként túrógombóccal váltogatva.

Az alap adag esetében a kulcs a hármas (3) szám. Ha nagyobb adagot akarunk, értelemszerűen minden hozzávalót egy egységgel meg kell növelni. Én általában az 5-öst használom (5 tojás, 50 dkg gríz, stb.), mert akkor legalább marad valamennyi a család többi tagjának is...

Ez kell hozzá: 

  • 3 tojás
  • 30 dkg gríz (sok receptkönyv lisztet ír, de én azzal sosem próbáltam)
  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál cukor
  • olaj
  • mazsola ízlés szerint (opcionális, tudom, hogy nem mindenki szereti)
  • lekvár, ki milyet szeret, legjobb a sárgabarack szvsz

 

Így készül:

A tojások fehérjét és sárgáját külön edénybe öntjük. A sárgáját  a grízzel, tejjel, cukorral, kevés sóval csomómentesre keverjük. Jó sűrű lesz, ezért a fehérjéket habbá verjük és belekeverjük a sűrű masszába, így már némileg könnyebb anyagot kapunk. Egy magas falú, viszonylag nagyméretű edényben felforrósítunk kb. 1/2 deci olajat és beleöntjük a masszát. Nem szabad magára hagyni, mert akkor egyrészt unatkozni fog, másrészt meg odaég és dobhatjuk kifelé. Amikor a tészta alja kicsit sülni kezd, fakanállal nekilátunk kevergetni, ill. széttörni a masszát. Ezt innentől kezdve gyakorlatilag folyamatosan végezzük, na jó, azért néhányszor lehet közben pihenni. A cél, hogy a tészta szétessen kisebb-nagyobb morzsadarabokra és így süljön meg. (Az egész kaja erről kapta a nevét, hiszen ha nem ég oda és ehető lesz, akkor mi vagyunk a császárok.) Ha esetleg keveselljük a cukrot, még ilyenkor is adhatunk hozzá. Mielőtt a tészta teljesen megsülne, öntsük hozzá a mazsolát és keverjük össze. A mazsolát érdemes a főzőcske megkezdése előtt legalább 20 percre vízbe áztatni, hardcore szakácsok próbálkozhatnak rummal is (belsőleg vagy külsőleg, ez szabadon választott).

A sütés/keverés kb. 20 perc, ezalatt lehet valami jófajta zenét hallgatni, esetleg Kőhalmi Zoltánt vagy Bödőcs Tibort nézni. Aki lekvárral szereti, az fogyasztás előtt tegyen rá pár kanállal (Bödőcsre. Addig se iszik. :). Jó étvágyat!

A téma amúgy a telex.hu-t is foglalkoztatja, joggal, ajánlom is mindenki figyelmébe itt.

Szerintem kajáról fotót készíteni felesleges, mert ha jó ízű, de a kép nem sikerül, akkor minek, viszont ha a kép jó, de az ételt a kutyának kell adni, akkor meg éhen maradunk. Tehát inkább mutatok egy képet a Tatooine-ról, alatta meg tekintsük meg, hogy készíti Tompika a kekszet:

 tatooine.jpg

28 komment
Címkék: kaják

A bejegyzés trackback címe:

https://gabbahutt.blog.hu/api/trackback/id/tr628523802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pácsó Ármándó 2021.06.27. 09:42:55

Köszönöm szépen az írást és a receptet Gabba the hutt! :)
Én a magam részéről inkább a zsűrizés fáradtságos munkafolyamatát részesítem előnyben, szóval megkettőzött erővel várom, hogy a császármorzsi a számba repüljön! :)

Ui.: A Tatooine gyönyörű ebben az évszakban

AaannnaaA 2021.06.27. 14:18:20

@Pácsó Ármándó: Én a mazsolák rumba áztatását vállalnám, amennyiben a maradék rumot elfogyaszthatom (valami Fekete Vitorlás sorozatban mondták, hogy a rum jó, én meg elhiszem nekik).

Pácsó Ármándó 2021.06.27. 14:53:22

@AaannnaaA: Mindig is meghatározó erényeid közé tartozott a segítőkészség és a remek memória, kedves Anna! :)

Gabba 2021.06.27. 15:41:34

@Pácsó Ármándó: @AaannnaaA: ejnye, titkon reméltem, hogy valaki el is készíti, ha már olyan korán kitettem...

de azt legalább felismertétek, milyen épület van a képen?

Flankerr 2021.06.27. 16:36:01

"Nem szabad magára hagyni, mert akkor egyrészt unatkozni fog, " :D :D :D

Pácsó Ármándó 2021.06.27. 18:03:52

@Gabba:

a, Talán csak nem a házad?
b, A Pácsó-aréna (vagymi)

higeona 2021.06.27. 23:32:48

"Az egész kaja erről kapta a nevét, hiszen ha nem ég oda és ehető lesz, akkor mi vagyunk a császárok." A Monarchia császárosabb feléből olvasva ez egy kicsit azért szíven ütött. Szerencsére pont volt kéznél rum, gyorsan lehet az ilyesmi sérüléseket kezelni. Külsőleg és belsőleg is.

Gabba 2021.06.28. 10:45:14

@higeona: két kínzó kérdés:
- a császárosabb fél a császárvárost jelenti?
- barna vagy fehér rum volt a gyógyszer?

@AaannnaaA: "Én a mazsolák rumba áztatását vállalnám" - akkor a következő piknikre máris megvan az előétel!

Pácsó Ármándó 2021.06.28. 16:30:09

@higeona: @AaannnaaA: Mennyi rumos csaj! Csak én vagyok itt antialkoholista?!
Ja, én sem :)

Gabba 2021.06.28. 18:10:12

@Pácsó Ármándó: kemények a lányok, kalózokon és más tengeri medvéken edződtek

Kapitánylány 2021.06.28. 19:17:51

@Pácsó Ármándó: @Gabba: @AaannnaaA: tőlem nem kell félteni a rumot, kivéve ha koktélba megy... :) maradok sörnél ;) de azért a császármorzsa jöhet

Gabba 2021.06.28. 19:41:58

@Kapitánylány: koktél.... brrrr...

sör és csmorzsa érdekes kombó, de az a fő, hogy Te is előkerültél :)

AaannnaaA 2021.06.28. 21:14:26

Nah, ha már így felvetődött, a legközelebbi pikniken biztosan lesz császármorzsa (Hutt féle, kóstoltuk, szeretjük), rum, sör (tippre meggyes, de majd @Kapitánylány megmondja).

Egyre kell figyelni: a kezemben étel és ital nem lehet egyszerre, mert ha nagyon dumálok képes vagyok az italt (szín józanon) az ételbe önteni (múlt hétvégén történt, Kapitánylány kolléganő szerintem azóta sem heverte ki, hogy mennyire figyelmetlen vagyok).

higeona 2021.06.28. 23:18:41

@Gabba: igen és igen :D viccet félretéve a barnát jobban szeretem, de az arany is igen kellemes

A kövi pkinik durva buli lesz, ha rumos mazsola lesz az előétel :D

@AaannnaaA: de mi volt vajon az eredeti célja a mozdulatnak?

AaannnaaA 2021.06.29. 18:03:20

@higeona: Sör töltése a poharamba. Helyette a chips mártogatósba ment :)

Kapitánylány 2021.06.29. 20:19:17

@higeona: @AaannnaaA: annyira nem hevertem ki, hogy azóta se merek meggyes sört inni :D vagy mártogatós tacot eszegetni, mert nehogy... XD

Gabba 2021.06.29. 21:31:17

@evribodri: lányok, fiúk, tényleg szuper, hogy ennyien összegyűltetek, és ha már pedzegettük a pikniket, mit szólnátok egy tényleges összejövéshez jövő szombaton, júl.3-án?

AaannnaaA 2021.06.29. 21:43:25

@Kapitánylány: Ugyan már, ha nem vagyok a közelben, nyugodtan ehetsz ilyesmit!

AaannnaaA 2021.06.29. 21:44:55

@Gabba: Nekem az sajnos nem jó, szabadságon vagyok. De amúgy benne vagyok, találjunk közös időpontot. (Most várom Neo javaslatát, mert ő is felvetette ezt, utána gondoltam körbe írok a népnek.)

Gabba 2021.06.30. 04:12:26

@AaannnaaA: oké, amúgy a jövő hétre, 10-re gondoltam, csak elnéztem a naptárt...

higeona 2021.07.01. 08:54:07

@Kapitánylány: hát, én megértem, biztosan traumatikus élmény volt :D

@AaannnaaA: és mi volt a téma, ami ennyire elterelte a figyelmedet?

AaannnaaA 2021.07.01. 20:15:35

@higeona: Már nem emlékszem sajnos. De én bármilyen témába képes vagyok így belemerülni :)

Gabba 2021.08.05. 15:01:30

@AaannnaaA: köszke, de a posztban be is linkeltem :)

AaannnaaA 2021.08.05. 16:12:59

@Gabba: Jah, bocs, már rég olvastam, ez így hirtelen nem volt meg. Csak kidobta ma a Telex főoldal nekem, és úgy megörültem neki, hogy azonnal rohantam ide :)

Gabba 2021.08.05. 18:34:02

@AaannnaaA: te nagyon gondos(kodó) vagy :)

Pácsó Ármándó 2021.08.05. 18:50:59

@Gabba: Csatlakozom az észrevételhez!
süti beállítások módosítása