Showtime!

Gabba the Hutt agymenései mindenféle témában

Békamenet

2021. október 24. 10:23 - Gabba

Az idei október 23-i nemzeti ünnepre a Kétfarkúak is készültek, szintén békemenettel és Stop mindenki! jelszóval. Déli 12-re hirdették a gyülekezést az Oktogonra, Kovács Gergő pártelnök úr egy interjúban külön felhívta a figyelmet, hogy mindenki legalább 10 órával korábban induljon el, nehogy Karácsony Gergely alkalmatlansága miatt elkéssen. Én megfogadtam a tanácsát, és nem is késtem el. Mindenhonnan érkeztek a népek, a táblák szerint pl. Pécs, Eger, sőt még a Langerhans szigetek is képviseltette magát.

kutya15.jpg

 

12 pontos követelés is van, hiszen anélkül egy tüntetés nem is tüntetés, idén ilyenek szerepelnek közte, mint felelőtlen minisztériumokat Buda-Pesten, cenzúra szabadsága, a sajtó eltörlése, űrbéli viszonyok megszüntetése. Ez itt most nem klasszikus "occupy Oktogon" akció, a villamosforgalom is zavartalan, és az elnök úr külön megkéri a résztvevőket, hogy ne menjenek rá a sínekre, mert a rendőrségnek csak tíz halottat jelentettek be előre. Persze a vehemensebbek erre rögtön kántálni kezdik a Stop villamos! rigmust. Az egyik kiskorú vonuló magasra tartja a "Stop Karácsony, stop Húsvét" feliratú tábláját. A menet fényét emeli, hogy minden oroszok cárja, Vlagyimir Vlagyimirovics is a tömeggel vonul.

kutya09.jpg

A felvezető autóból szól a zene, eleinte nemzetidegen külhoni macskazenészek, mint pl. a Roxette, de aztán szerencsére hallhatunk magyar szót, mint pl. a Nem stróman az édesanyám kezdetű falvédős népdalt, vagy Csikidámrobit, sőt őt többször is, mert képtelen eldönteni, szeret-e vagy nem is. A zenéjétől viszont mindenkit eltölt a szeretet és a béke. vagy ahogy az egyik plakáton olvasható: "Ölni tudnék egy kis békéért". És az is fontos lenne, hogy szeretett hazánkban ne csak egy Békés megye legyen.

kutya04.jpg

A hangszóróból aztán még olyanokat is megtudhatunk, hogy Magyarország nem is olyan gáz hely: nem olyan gáz az 500 forintos benzin ár, meg a túlárazott vasútépítés, meg a külföldre menekülő fiatalok, a 360 fölötti euróárfolyam, a haverok által megnyert közbeszerzések, sőt az sem, hogy egy közönséges gázszerelő itt okosabb, mint Mark Zuckerberg.

kutya11.jpg

 kutya02.jpg

A Margit híd budai hídfőjénél megállva az ekkorra már 1,5 - 2 milliósra nőtt tömeg megtudhatta az aktuális szónoktól, hogy ő már születése óta négygyermekes családanya, és Karácsony például azért is alkalmatlan, mert ma még nem is szült. És aki alkalmatlan, annak Brüsszel diktál, magyar asszonynak viszont csak magyar férfi diktálhat, sőt arra költheti a család pénzét, amire a férje engedélyt ad. És te stoppoltál ma már?, hangzik el a lényegre tapintó kérdés.

kutya08.jpg

kutya13.jpg

kutya10.jpg

kutya12.jpg

De alaposabban szétnézve azt is megtudjuk, hogy az MKKP-nak saját magából is elege van, és tulajdonképpen be kéne magát tiltania. Orosztanárok előnyben, sőt ők még azt is elmagyarázhatnák, hogy nyelvtanilag azért helytelen a felirat, mert tagadószó után birtokos szerkezet lenne a helyes.

kutya16.jpg

A táblaerdőből azt is megtudjuk, hogy a "magyar seggbe magyar lófaszt" mintájára a covid ellen is nemzeti alapon kell küzdeni:

kutya07.jpg

A Margit körúton haladva újból felhangzik a Szeretlek is meg nem is, ez annyira megható, hogy a könnyfátylon keresztül alig tudom kivenni az "Aki NER, az nyer" feliratú táblát a tömegben.

kutya03.jpg

A vonulók között a baromfiudvar rémeként cikázik a Csirkeember és két kézzel osztogatja a résztvevőknek a jól megérdemelt sorospénzeket, a különböző címleteken a magyarság ellen áskálódók arcképe látható: Judith Sargentini, Jean-Claude Juncker, Gulyás Márton, Nagy Blanka, és természetesen maga a patás ördög Soros György.

kutya06.jpg

A Mechwart ligetnél újból megállt az addigra már kétmillió fölé duzzadt tömeg, a mobil platóról itt újabb beszédek hangzottak el. A párt logóját tervező srác (mea culpa, a nevét nem jegyeztem meg) "Éljek!" felkiáltással lépett a pulpitusra és felolvasta a miniszterelnökúrnak Ráhel leányához írt levelét a dinasztikus kormányzás csínjáról-binjáról. Itt szólalt fel a tévéinterjúból megismert Csirkeember is, beszéde ezúttal is igazán lényegretörő volt: a Ferenc és a Gyurcsány szavak repetitív ismétléséből állt. A pártelnök úr diszkréten a háttérbe húzódva figyelte a kollégák szereplését.

kutya17.jpg

kutya05.jpg

Innen már csak pár lépés a végcél, a Széll Kálmán, korábban Moszkva, még korábban Széll Kálmán tér, a hangszórókból felharsan a Bëlgától a Nemzeti hiphop és indulunk tovább. "Magyar rapper ne viseljen baseballsapkát, / Mely eltakarja szép magyar homlokát! / Magyar rapper viseljen darutollas föveget, / Magyar nyelven szavaljon szép magyar szöveget!" A tömeg reakcióját híven tükrözik az emojik.

kutya21.jpg

kutya20.jpg

Természetesen ezen a felvonuláson is tanultam valamit,ugyanis végig piszkált a mobilszínpad felirata, ez vajon mit jelenthet?

kutya01.jpg

Latinosok nyilván jót röhögnek rajta, hiszen a szöveg értelmetlen, viszont a magamfajta hályogkovács kénytelen volt utánanézni, szerencsére gugli barátom segített.

És jön a végjáték, megérkezünk a néhai Moszkva térre, és természetesen ekkor hangzik fel a szovjet himnusz oroszul, amit a blogger korosztálya kívülről fúj, hisz' anno kötelező volt megtanulni, hogyaszondja:

Союз нерушимый республик свободных / Сплотила навеки Великая Русь.
Да здравствует созданный волей народов / Единый, могучий Советский Союз!

Славься, Отечество наше свободное, / Дружбы народов надёжный оплот!
Партия Ленина – сила народная /  Нас к торжеству коммунизма ведёт

Állítsuk meg Lionel Messit és üzenjük meg Brüsszelnek, hogy lesz még a Felcsút BL győztes!, hangzik a színpadról. A menetet vezető kocsi és mobilszínpad beparkol a 22-es busz végállomására, pártelnök úr mindenkinek megköszöni a részvételt és búcsúzóul azt kéri, aki még nem tette meg, az töltse le telefonjára a Pegazus szoftvert.

kutya18.jpg

 kutya22.jpg

62 komment
Címkék: MKKP

A bejegyzés trackback címe:

https://gabbahutt.blog.hu/api/trackback/id/tr5416733682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flowey 2021.10.24. 13:33:44

Sas-kabaré nyomdokain születnek ezek a "jó poénok"

6.Lenin 2021.10.24. 16:28:34

Ezek a felvonulók szemen köpték az áldozatokat (oldaltól függetlenül). Mindenkor máskor lehet tenni ilyesmit, de ez most gyalázat volt tőlük.

Andy73 2021.10.24. 16:29:31

Egész jó. Úgy látszik, mégsem egységes az ellenzék.

6.Lenin 2021.10.24. 16:36:33

@Andy73:

Gyerekként belém égett egy kép, amikor a Köztársaság téren agyonlőttek néhány kiskatonát.

Ők is áldozatok voltak, hiszen hittek a rendszerben, amelyik azt ígérte nekik, hogy ők is emberek lehetnek a hazájukban, nemcsak szolgák. Azt hazudták nekik, hogy visszajönnek a urak, és megint cselédek lehetnek csak. Nem szerették volna ezt a sorsot, védték a hamis hazát. Miért volt a bűnük az, hogy szerettek volna emberként élni ők is? Akik meg hazudtak nekik , ma is vidáman élnek, vagy az utódaik.

Őket is szemen köpték a kétfarkúak. Gyalázat.

frikazojd · http://kocs.ma 2021.10.24. 17:36:31

hé fogyatékosok, ez nem az 56-osok emléke ellen volt hanem pont az 56-osok emlékét gyalázó, magyargyűlölő, nemzetellenes ún. békemenet paródiája volt, annak pedig pont jó mert gagyi és értelmetlen üzenetekkel vonulgattak senki nem tudja miért.

6.Lenin 2021.10.24. 17:43:12

@frikazojd:

Valamikor a barbár világban is megengedték még a legyőzötteknek is, hogy a halottaikra tisztességesen (a saját szokásaiknak megfelelően) emlékezzenek, eltemessék.
Ha utáltam a szomszédom, akkor se szarok a sírjára halottak napján. Bármikor máskor megtehetem.

frikazojd · http://kocs.ma 2021.10.24. 19:18:35

@6.Lenin: teljesen egyetértek, a fidesz 25 éve szarik-hugyozik nem hogy az ellenségek de még nemzeti hőseink sírjára is. Erre felhívni a figyelmet kötelesség, mert még mindig van 2 millió birka aki nem látja.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2021.10.24. 19:19:00

Méltánytalanok vagytok Gyurcsánnyal. Ő egy hős. Eger ostrománál sajátkezűleg lőtte ki Jumurdzsák szemét.

6.Lenin 2021.10.24. 19:25:38

@frikazojd:

Ez a te elfogult véleményed, semmivel sem tudod igazolni. az 56-ös sírokat, emlékműveket is a fidesz tette rendbe, illetve emelte. Nem emléxem, hogy a Fidesz bármikor is viccet csinált az életüket áldozókkal. Esetleg a nyilasokat és az ÁVH-sokat nem ünnepelte.
De ez semmiben sem menti fel a kétfarkúakat.
Szerintem.

6.Lenin 2021.10.24. 19:46:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Igen, nem csak szdsz-es kollaboránsok vannak, vagy komcsi "hősök", de ők is megérdemlik már a békességet. Aki akarja emlékezzen rájuk, de ne csináljon senki viccet belőle.

A megölték eltemették, kiásták, újratemették az egy más tészta, de viccnek az se hálás téma.

Nyilván voltak, vannak, lesznek is viták arról, hogy kik is a "hősök" és kinek, de a halottakat mindenképpen békén kell hagyni, ők már nem tudnak védekezni.

ulpius66 2021.10.24. 19:48:30

@frikazojd, és Gabba!

Köszönet, köszönet és köszönet!

Nagyon jó cikk, és jó a komment is!

Fiúk!

Csak így tovább, még keményebben!

Olvassatok be annak a mocskos Fidesznek, Orbánnak!!!!!!!

HAJRÁ KÉTFARKÚ KUTYUSOK!!!!!!!

ulpius66 2021.10.24. 19:50:33

@6.Lenin:

V. I. Lennon!

Hagyjad őket kibontakozni!

Sőt!

Kérem támogasd a Kutyusokat!

ulpius66 2021.10.24. 19:52:53

Ingyen sör!

Örök élet! (+30 év év)

6.Lenin 2021.10.24. 19:55:11

@ulpius66:

Ezt az 1et ne várd tőlem, hogy támogassak ilyeneket. A politika komolyabb dolog, milliók életéről szól, aki viccnek veszi az eleve egy gazember. Ha nem tud valós megoldást, inkább hagyja a fenébe, és menjen dolgozni, de nekik valószínűleg ez a része a büdös.

ulpius66 2021.10.24. 20:19:16

@6.Lenin: Nekem pl. nagyon tetszik a Kuytusokban, hogy nem hódoltak be a gyurcsányinak!

HAJRÁ KUTYUSOK!

AKINEK ELEGE VAN GYURCSÁNYIBÓL, SAVAZZON RÁJUK!

ulpius66 2021.10.24. 20:22:14

@6.Lenin:

Én pl. azt várom, hogy a Kutyusok annyira megerősödnek tavaszig, hogy kb. 4,5%-t kapnak a választásokon!!!!

ÉN MINDENBEN TÁMOGATOM ŐKET!!!!!!
(mondjuk a szavazatomra azért ne számítsanak....)

ember100 2021.10.24. 20:24:55

@6.Lenin:
Helló !

Ja mert a fityeszes békamenek annyira a békéről és a megemlékezésről szólt.
Stop mindenki a Fényességes Vezető is tiszta uszítás gyűlöletkeltés volt .

6.Lenin 2021.10.24. 20:26:37

@ulpius66:

Ha valaki csatlakozik Fletóhoz, akkor bukni is lehet, meg esetleg valamiért felelősséget is vállalni.
Mivel egy közel 10 milliós országban ilyen formációra is van igény (van annyi .......) azt eltudják érni néhányan, hogy állami támogatásból (meg ki tudja milyen támogatásból)meg tudnak élni, nincs felelősség, melózni se kell nagyon, dohány meg van. szépen el lehet tengődni így

6.Lenin 2021.10.24. 20:32:55

@ember100:

%6 is arról szólt, hogy legyen vége annak a gazember rendszernek. 2006 megmutatta, hogy igen vigyázni kell, mert visszamásznak az ablakon. Tavasszal nagyon kell erre figyelni. ez a ma feladata, és nem csak a fideszeseknek, mások megszívhatják. Van már rá példa.
Persze irigy söpredék is volt, lesz mindig is. volt is.

Majd a választók eldöntik. Már nagyon szeretnél akasztani valakit?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2021.10.24. 20:41:26

@6.Lenin: "Már nagyon szeretnél akasztani valakit?" - magadból indulsz ki, vén munkásőr.

Gábor Révész 2021.10.24. 20:49:26

@6.Lenin: Szerintem meg arra kell nagyon vigyázni tavasszal, hogy a fajtád még véletlenül se tudjon csalni!

DFK 2021.10.24. 20:59:35

@Gábor Révész: igazi rasszista bagy (a fajtád kifejezés), de nektek mindent szabad... Kettő, megint jössz a választás elcsalásával. Bűncselekménnyel vádolsz embereket.

6.Lenin 2021.10.24. 21:09:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Neked ez mániád, hogy írsz valamilyen faszságot aztán ismételgeted mint egy papagáj. Én soha nem fenyegettem senkit, hogy majd, ha mi jövünk.
12 éve kormányoz a Fidesz, bántottak? Pedig járt a pofád ellenük elég szépen.

6.Lenin 2021.10.24. 21:11:32

@Gábor Révész:

Ha valamit tudsz konkrétan, akkor tegyél feljelentést. Én jogosa mondom, hogy ezek soha ne jöjjenek vissza, mert van rá konkrét bizonyíték, hogy tönkretették az országot.
Mi történt 2010-ben? Unták a magyarok a jólétet? Kik is voltak itt előtte?

ulpius66 2021.10.24. 21:13:35

@6.Lenin:

Hagyd ezt a Vezérparasztot!

Kibaszott szar élete van, és az egész elbaszott életéért a Fideszt hibáztatja!

ENNYI ÖRÖME VAN AZ ÉLETBEN!!!!!!
(pedig ha tudná, hogy az esetleges ballibsi győzelem esetében is ugyanilyen szar marad az élete...... akkor legalább az vigasztalná, hogy bukott a Patás......apró örömökből áll az élet...)

6.Lenin 2021.10.24. 21:16:41

@ulpius66:

Ismerem ezt a típust, ő akkor is örülni fog, ha szintén rábaszik, de az ad majd neki megnyugvást, hogy akit irigyelt, az is .Nekik ez is öröm forrás. Igénytelenek.

ulpius66 2021.10.24. 21:17:50

@DFK:

Ez a Révész Gábor titpikus ballibsi!

A saját szarukat próbálja ránk kenni!

A BALLIBSI ELCSALTÁK A 2002-ÉS VALAMINT A 2006-OS VÁLASZTÁST IS!

AZTÁN MOST AZZAL JÖN, HOGY MI MAJD BIZTOS CSALNI FOGUNK!

HIÁBA NO, A BALLIBSIKET ÍGY KELL ELFOGADNI.... CSAK GYŰLÖLKÖDNI, ÖSSZEVISSZA HAZUDOZNI, ÉS MÁSOKAT BEMOCSKOLNI TUDNAK!!!!

Flankerr 2021.10.24. 22:03:06

Na, az Index címlap idefújta a söpredéket. Sebaj, majd lelépnek.

Az a baj....hogy be se jöttek 2021.10.24. 22:23:49

@6.Lenin:

Teljesen hülyét csináltak belöletek fidiótákból ez a Kutyapárt. Közben még nem is kapnak évi 100 milliárd forintot, hogy találjanak már ki valami oylat, amire az egész ország odafigyel. Nemcsak a birkáik.

Az a baj....hogy be se jöttek 2021.10.24. 22:25:08

@sírjatok:

Teljesen hülyét csináltak belöletek fidiótákból ez a Kutyapárt. Közben még nem is kapnak évi 100 milliárd forintot, hogy találjanak már ki valami oylat, amire az egész ország odafigyel. Nemcsak a birkáik.

Az a baj....hogy be se jöttek 2021.10.24. 22:26:22

@ulpius66:

Teljesen hülyét csináltak belöletek fidiótákból ez a Kutyapárt. Közben még nem is kapnak évi 100 milliárd forintot, hogy találjanak már ki valami oylat, amire az egész ország odafigyel. Nemcsak a birkáik.

nemecsekerno_007 2021.10.24. 22:28:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Viccesek ezek a Kétfarkúak. Mint az auschwitz-i bohócdoktorok.

Gabba 2021.10.25. 06:09:58

@Flankerr: és én hülye még fizettem is érte :D (nem)

midnight coder 2021.10.25. 07:14:33

@Flowey: Igen, kb. hasonló a színvonal.

Ekrü 2021.10.25. 07:16:33

@Gábor Révész:
Szerintem ha csalást keresel nézz körül az előválasztás környékén. Az azért mégiscsak gyanús ,hogy egy hétig kell számolgatni állítólagos 600ezer szavazatot....A leállásokról nem is beszélve.(Már ha igaz az a 600ezer,mert szombaton rohadtul nem ez derült ki.Még ennek az 1%-át sem volt kíváncsi az állítólagos "megváltótokra".)

midnight coder 2021.10.25. 07:18:52

@6.Lenin: Azok akik akkor meghaltak (legalábbis a forradalmárok oldalán), anno azért haltak meg, hogy itt akár ilyet is lehessen, akár ekkor is. Ezt hívják szabadságnak. És szerintem Orbánékon kívül nem szólt senki ellen, az 56-os elesettek ellen a legkevésbé sem. Az megint egy másik kérdés, hogy azért picit egyoldalú volt a dolog, az ellenzéken is lenne mit röhögni. Bár az inkább szánalmas. De azért én el tudtam volna képzelni egy Gyurcsány figurát "Leszek én még miniszterelnök, ha beledöglötök is!" felirattal.

Ekrü 2021.10.25. 07:19:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Talán mert Auschwitz-ben sem mesélünk semmilyen viccet....

midnight coder 2021.10.25. 07:21:25

@Az a baj....hogy be se jöttek: Igazából a pár száz résztvevõn túl ez sem nagyon érdekelt senkit. A legnagyobb nyilvánossága a dolognak szerintem kb. ez a blogpost, és ez is csak az állítólag az Orbán ellenõrzése alatt álló Indexnek köszönheti hogy tudnak róla.

Ekrü 2021.10.25. 07:25:09

@midnight coder:
Az,hogy valamit lehet (és lehet,hisz megtehették ) az nem jelenti azt,hogy helyes és ízléses....

apro_marosan_petergabor 2021.10.25. 08:04:50

Kapjátok be mindkét farkatokat. Vagy két kutyáét, az egyszerűbb lesz.

felhebarat 2021.10.25. 08:19:21

Sokat elmond a poénokról, hogy a harmadáig jutottam.

6.Lenin 2021.10.25. 09:14:08

@Az a baj....hogy be se jöttek:

Rosszul látod, magukból csináltak hülyét. Egy véres diktatúrában. Te se fox már elhülyülni.

6.Lenin 2021.10.25. 09:17:05

@midnight coder:

Talán egy viccversenyt se ciki rendezni egy gázkamrában ezek szerint?
Vagy a Gulágon túlélő versenyt?

citrix 2021.10.25. 10:13:07

A kétharmad birtokában módosítani kell a kalaptörvényt, miszerint Magyarország neve Magyarország, állampártja a fidesz, miniszterelnöke Orbán Viktor. Egy vagyont meg lehet spórolni a következő évtizedekre. Minek szavazásokat tartani amiknek előre megírták az eredményét (láttunk már ilyet), felesleges purparlékban részt venni, összefogni/szétválni. Pártunk és kormányunk tudja és mutatja az egyetlen helyes utat, ahogy annak iején mantráázták az elvtársak: Tovább a Lenini úton!

6.Lenin 2021.10.25. 10:17:01

@citrix:

Ha adsz egy elérhetőséget, én hívok hozzád orvost. Nincs senki a környezetedben aki ezt megtehetné?

citrix 2021.10.25. 11:15:56

@6.Lenin: Nem értem mire gondolsz? Tovább a Lenini úton, miért nem jó ez neked, 6. Lenin elvtársank? Bocs, de aki magát Leninnek, Napoleonnak hiszi, az bizony komoly szakember segítségére szorul...

6.Lenin 2021.10.25. 11:24:13

@citrix:

Látod, pont az ilyenek miatt választottam ezt a nicket.
Nem tűnt fel, hogy 6. ?

Mellesleg amit írtál az egy oltári nagy zagyvaság.23-án csak az nem tüntetett, aki nem akart, egy diktatúrában, és te itt delirálsz valami homályos marhaságról.

Kevés neked, hogy a DK-ban tombolod ki magad? Vagy kevesen vagytok? Miért nem kényszerítesz mindenkit, hogy lépjen be a DK-ba, erőszakkal.

Kezd tisztulni a kép?

citrix 2021.10.25. 11:37:31

@6.Lenin: Az tűnt fel hogy aki akárhányadik Leninnek hiszi magát, finoman szólva is érdekes eset. Na mindegy, lépjünk túl ki kinek hiszi magát dolgon, magánügy.
Térjünk át a DK-ra. Miből gondolod hogy valaha is szavaztam rá vagy támogattam őket?! Segítek benne: soha. Ahogy a fideszt se mert ilyen hazug és velejéig korrupt, hazug rezsimre sose szavaznék. Tüntettél, felvonultál a nemzetvezető mellett szombaton? Úgy kell neked, megérdemled. Sokkal jobb és értelmesebb programot találtam: kirándulás a Pilisbe. Gyönyörű idő, csodás táj. A tüntetésből annyit láttam amennyit az Erzsébet híd alatti rakparton elhaladva lehetett.

6.Lenin 2021.10.25. 11:57:16

@citrix:

És aki a citrix -t választja?
Valamit ehettél a pilisi erdőben, hogy ilyen zagyvaságot írtál.
Természetesen lehet bárkiről bármilyen elképzelésed, de ez engedtessék meg nekem is, és másoknak.

Csak azért gondoltam, hogy DK-s lehetsz, hiszen ott divat az ilyen zavaros gondolat.

A mondandód lényege szerintem az lehetett, hogy mindenkinek hozzád kéne igazodnia, mert csak akkor köszöntene Mo-ra egy gyönyörű világ.

Miért is?

citrix 2021.10.25. 13:19:13

@6.Lenin: Ennyi zavaros hülyeséget már régen olvastam, össze-vissza csapongasz és marhaságokat állítasz. Azt se tudod ki vagyok, mit tartok jónak és mit nem de nyilván DK-s lehetek mert aki nem fideszes az DK-s. Ez alapvetően marhaság. Igen ettem a pilisi erdőben (ahol Te valószínűleg sose jártál még) azt a szendvicset és gyümölcsöt amit otthon készítettem el. Láttam gombákat is, konkrétan őzlábgombát de nem fogyasztottam még ha ehető is. Az orbáni maszlagot pláne nem, az ami igazán ártalmas testnek és léleknek egyaránt, meghagyom az arra fogékonyaknak. Az megvan még hogy Orbán a liberáli internacionálé alelnöke volt? Sorostól kapott cirka 100 milliót a pártja megszervezésére? Soros ösztöndíjasként a hanyatló nyugaton tanult? Szívesen elfelejtenek a hívek ezt-azt a múltjából...

6.Lenin 2021.10.25. 13:29:30

@citrix:

Még most is marhaságokat írsz. Ki a fene kérte, hogy Orbánt imádd? azt imádsz, aki a szellemi képességeidnek pont megfelel.
De miért is kéne másoknak is ilyen primitíven gondolkodniuk?

Soros Gy egy politikai szélhámos, befektető. Gondolom látott fantáziát Orbánékban(nyilván nem azért mert hülyének tartotta) Valamiért Fletóban ezt nem észlelte.

Mi is beléptünk egy unióba, de akkor nem sokan gondolhatták, hogy csak cselédnek szántak bennünket is. Nyugaton tanult, és? Legalább tanult egy nyelvet.
Teljesen hülyeségeken rugózol. Totál DK-s gondolkodás.

citrix 2021.10.25. 14:23:16

@6.Lenin: Nagyon bekattant a fejedben ez a DK-s sztori. Engedd el, van élet a DK-n kívül is :-)
EU-tagok vagyunk perpill, önként népszavazással döntött így a lakosság. Az EU egy közösség, vállaltuk a vele járó előnyöket és hátrányokat egyaránt. Olyan nincs hogy a több tízezer milliárd forintot felmarkoljuk, szabadon utazuk, tanulunk és dolgozunk abban az országban ahol szeretnénk ám húzzanak a náthásba ha az EU-s közösség jogállami feltételeinek és a pénz átlátható elköltésének nem felelünk meg. Már évtizede be kellett volna vezetni az Eurot mint fizetőeszközt, tisztességesen kormányozni és élni hagyni az embereket. Nagy szégyen hogy Orbánt mint diktátort emlegetik a nyugati lapokban a zsarnokság mintájaként. A forint értéke meredeken zuhan, az árcédulákat nem győzik átírni a kereskedők, nyilván ez is a sikeres kormányzás egyik mutatója... Tovább a Lenini úton, a biztos siker felé.

6.Lenin 2021.10.25. 15:03:46

@citrix:

Fideszen kívül nincs más, mint a DK. Te szándékosan félremagyarázol mindent?
Tudod mi a különbség egy birodalom, és egy független államok szövetsége közt?
(nyilván vannak amikről önként lemondunk, de vannak olyanok, amiről NEM LEHET lemondani)

Amit löx, az a tipikus DK-s mantra hülyegyerekeknek. Látom már rögzült is a génjeidben is.

citrix 2021.10.26. 08:43:48

@6.Lenin: Engedd el a DK-t, tudom minden Gyurcsány és Soros, de ez már uncsi egy kissé. Hagyjuk Varga Juditra és a hozzá hasonló baromarcú sameszokra ezt az ökörséget. Beszéljünk inkább Leninről akinek hiszed magadat. Nem hagy nyugodni a kérdés, olvastad-e Lenin összes művét és ha igen az milyen benyomást tett az életedre?

6.Lenin 2021.10.26. 09:32:48

@citrix:

Hogy tisztuljon a kép a fejecskédben.

Valamikor 2008 környékén egy blogon vitáztam egy keményfejű komcsival. Fingja se volt semmiről, ahogy neked sincs sok, csak belebeszélsz a világba minden baromságot. Nos akkor lett a nickem 6. lenin, kis l-el.
egyszer, még a B1-en valaki feltörte a fiókom és átírta nagy L-re a lenint. Én meg úgy hagytam, mert nem érdekel, lenin se, nincs jelentősége. Arra jó, hogy mennyien is előítéletesek, ahogy te is, csak a látszatból próbálnak ítélni, mivel gondolom nem sokat értenek a leírtakból.

A Gyurcsány, Soros emlegetése zavar, hiszen mindketten gazemberek, ez nem csak az én véleményem, te pedig abba a körbe tartozol. Kellemetlen lehet.

Nem olvastam Lenintől semmit, mindig utáltam a komcsikat. 1948 mindenünket elvették, engem még az óvodából is kidobtak, mint osztályidegent. Akkor volt ilyen divat, a barátaidnál. Kérdezd meg a nagyszüleidet arról az időszakról. Ők melyik oldalon is álltak.

Milyen benyomást tettek a komcsik, libsik az életemre? Mivel sokukat közelről is ismertem (országgyűlési képviselőt is), nos, ilyen gazemberekre soha nem szavaznék. Csak ennyit. A többit megoldottam magamnak.

Az a ti bajotok, hogy ordít a mondandódból, hová is tartozol, de letagadjátok. Mindki azon az oldalon a világon a legfüggetlenebb, de mindig a komcsikra szavaznak titokban, meg mindenkit ócsárolnak, aki tehetségesebb tőlük.

citrix 2021.10.26. 14:09:58

@6.Lenin: Ez itt a baj. Olyan nevét viseled akiről semmit se tudsz. Olyan társadalmi és gazdasági/világpolitikiai évtizedekről fröcsögsz, gyűlölködsz amiről csak annyit ismersz amennyit a pártpropaganda megetet veled és szívod magadba mint az anyatejet.
Óvodából kidobtak mint osztályidegent? Ilyen egészen biztosan nem volt, olyan lehetett hogy pl. nem voltál szobtiszta. Nem viccből mondom.
Ha így be vagy feszülve, könnyen úgy járhatsz mint az igazi Lenin...

6.Lenin 2021.10.26. 14:27:33

@citrix:

Na, még egyszer utoljára, mert nagyon unom a bunkóságodat.

Azt kérdezted, hogy olvastam -é a Lenin összeset, azt írtam, hogy semmit nem olvastam tőle, a könyveiből, de tudom, hogy ki volt és miket is csinált.

Nézz utána ennek az osztályidegen dolognak. létezett és sokakat nem vettek fel pl egyetemekre, főiskolákra.
Volt idő amikor a Mártírok úti Szomjasban több volt az értelmiségi, mint az az akkori egyetemeken, vállalatoknál, közigazgatásban.

Nézegesd vissza az 50- es évek elejének a történéseit, aztán írjál véleményt a különböző rendszerekről, kormányokról.

Addig sétálj sokat, és kerüld a bolondgombát. Hülyén ne kezdj vitázni olyasmiről, amikről fingod sincs.
Én azokról szoktam írni, beszélni, amit láttam, átéltem, itthon, és külföldön is.

Leírtam , hogy pontosan egy olyan hülye miatt választottam a nickem, mint te is vagy (eredetileg 6.lenin volt , de az a marha se vette észre az eltérést)
süti beállítások módosítása