Kiestünk. Már megint. Pedig én mindig mindent megteszek. Nemzetközi mérkőzéseken teljes szívből drukkolok a magyar válogatottnak, akármelyik sportágról legyen szó. Kézilabda, vízilabda, röplabda, férfi vagy női csapat, mindegy, csak hajrá! És természetesen a focistáknak is drukkolok, mélységesen nem értve egyet azzal a "divatos" véleménnyel, hogy azért, mert a Nemzet Örökös Miniszterelnöke (akinek Allah növessze hosszúra a szakállát és ötödik végtagját!) minden faluszélre stadiont építtetett és nyilván fog is még többet, szóval csak emiatt a válogatott ellen drukkoljak.
Viszont túl a sokadik x-en megint az van, hogy megint nem fogom az "aranylábú gyerekeket" világbajnoki mérkőzésen játszani láthatni, ahogy negyven év óta egyszer sem. 1982-ben még gimis osztálytársaimmal szurkoltuk végig a spanyolországi VB csoportmeccseket, és a nyári építőtáborban egy emberként szomorkodtunk, amikor a 4.csoport utolsó mérkőzésén 1:0-ás magyar vezetés után a belgák kiegyenlítettek és ezzel ők jutottak a középdöntőbe. És láthattam a válogatottat 1986-ban is a mexikói vb-n, a Magyar Néphadsereg kötelékében a nagykanizsai laktanyában (már nincs meg, lebontották, rohadjon meg az utolsó kődarabja is), amikor 6:0-ra kikaptunk népünk és a béke nagy barátjától, a Szovjetuniótól. És bár Kanadát legyőztük, de utána a francúzoktól hármat kaptunk, és mehettünk haza, hogy azóta se jussunk ki egyetlen egy világbajnokságra sem.
Nem fogok itt most mérkőzést elemezni, meg bullshitet nyomni, talán csak annyit, hogy az utolsó utáni percben kapott ír gól miatt majdnem belevágtam a távkapcsolót a tévébe. Merthát az van, hogy az adómentesség, a kiemelt juttatások, a teljesítménytől függetlenül kapott csillagászati összegű havi fizetés ellenére a fiúk évtizedek óta nem képesek 90 percet végigfutni. Nem is a gólszerzéssel van baj, mert az legtöbbször tényleg csak a szerencsén múlik, hanem az erőnlét hiányával. Hofitól tudjuk, hogy a vízilabdában ezt sikeresen megoldották: aki nem úszik folyamatosan, az megfullad.
Vagy egy másik megfogalmazásban: a '80-as évek közepén akkori munkahelyem KISZ szervezete az érdeklődő fiataloknak hétvégi kirándulást szervezett az egyik télen egy Bp környéki hegyi turistaházba. A hideg miatt természetesen nagyobb mennyiségű alkohol is beszerzésre került, ezeket bontogatva néztük a tévében sugárzott aktuális jégtánc világbajnokságot. Már a sokadik jégtáncos szerepelt, amikor is a sokadik üveget megbontva az egyik társunk benyögte: Ennek az egésznek csak egy titka van: kurva jól kell tudni korcsolyázni.
Hát így.
