Showtime!

Gabba the Hutt agymenései mindenféle témában

Minden lében két kanál 1x12 - Az ott én vagyok (That's Me Over There)

2022. szeptember 15. 04:44 - Gabba

A sorozat eredeti sugárzásakor a Magyar Televízió ezt a részt A más bőrében címmel adta le 1974. október 23-án.

 

London, a Szent Pál székesegyház mögött egy magas irodaház legfelső emeletén ijedt arcú lánnyal (Ann) és határozott mozdulatokkal valami papírok között kutakodó fiatalemberrel (Cliff) nyitunk. A háttérben egy rendkívül randa Buddha szobor, az előtérben Cliff éppen mikrofilmre fotózza a dokumenteket, majd telefonál valahová.

12x01_1.jpg

A hívás Brett lakásán csörög, ahol Danny barátunk éppen egy kártyavár utolsó lapját illesztené a helyére. Felveszi a kagylót, de a csörgés tovább hallatszik. Keresi a másik telefont, közben a fürdőszobából elősiet a lord, aki megoldja a rejtélyt: az íróasztal fiókjából piros készüléket vesz elő, és bejelentkezik rajta. A vonal másik végén Cliff izgatottan közli vele, hogy megszerezte az utolsó bizonyítékot Thaddeus Krane ellen, és hamarosan eljuttatja Sinclairnek. Ezzel lerakja, és Ann-nel sietve elhagyják az irodát. Sajnos nem olvasták A szőke ciklont Rejtőtől, ezért nem tudják, hogy sok mindent el lehet rejteni egy Buddha szobor homlokában – jelen esetben például egy kamerát.

12x01_2.jpg

Brettnél Danny érdeklődik a titokzatos telefonálóról, de a lord egyelőre elintézi azzal, hogy majd minden elmond, ha Fulton bíró megérkezik. Elgondolkodva indul vissza a fürdőszobába, közben egy laza mozdulattal lesodorja a majdnem kész kártyavárat. Dammit Brett! Főcím.

12x01.jpg

 

ukran_zaszlo_kigyo-sziget_kicsi.jpg

 

 

 

 

 

Heathrow Airport, Fulton érkezik, Danny várja a Ferrarival és érdeklődik, milyen volt az út. A bíró morcos, valami lovakat szállító géppel kellett jönnie, mert Brett csak annyit sürgönyzött neki, hogy nagyon sürgős ügyben siessen Londonba. A sietést kissé akadályozza a Buckingham Palace előtt vonuló lovastestőrök menete, Fulton elérzékenyülten nézi: ez az igazi London, hagyományok és élő történelem. De lelassítja a közlekedést, teszi hozzá a gyakorlatias Wilde.

12x02.jpg

Végül csak megérkeznek Brett csodakék lakására, és a lord elővezeti az ügyet imígyen: néhány hónapja telefonon megkereste őt Krane egyik alkalmazottja, hogy terhelő bizonyítékai vannak főnöke piszkos ügyeiről, cégbirodalmának gyanús összefonódásairól. Az illető azóta rendszeresen küldözgeti a bizonyítékokat és Brett-től külön telefonvonalat kért, aminek számát csak ketten ismerik. A legutolsó hívás szerint megszerezte az utolsó darabot a bizonyítékgyűjteménybe. Ennek Fulton is rendkívül megörül, mert ő régóta gyanította, hogy Krane a vállalatbirodalmát bűncselekményekből származó pénzekből építette fel.

12x02_1.jpg

Váltunk a Krane irodaházra, ahol a főnök éppen magához rendeli Cliffet. Ő rosszat sejtve még átadja a mikrofilmet Ann-nek azzal, hogy ha vele történne valami, a cuccot juttassa el Brett Sinclairnek, telefon 555-9400. Krane irodájában a főnök és két samesze bemutatják a Buddhába rejtett kamerával készített felvételt Cliffnek, aki inkább menekülőre fogja és felrohan a tetőre.

12x03.jpg

A sameszek utána, és bár szegény kapaszkodik erősen (ez ám az igazi Cliff hanger – bocs), végül lelökik a tetőről, így sikerül megszabadulniuk a terhelő tanútól. Az irodába visszatérve a felvételről ügyesen leolvassák az immár néhai Cliff által tárcsázott számot, amit Krane máris hív. Brett bejelentkezik, Krane lerakja és utasítja Wright nevű sameszét, hogy nyomozza ki ennek a Sinclairnek a címét. Kifelé menet Wright még közli a szomorú baleset hírét Ann-nel, aki erre elszántan néz, és erősen szorítja markában a mikrofilmet.

12x03_1.jpg

Amíg újabb hírekre várnak, Danny és Fulton a közeli kocsmában üti agyon az időt, így lemaradnak arról a pillanatról, amikor két mentős érkezik Brett lakására. A lordot szó nélkül kiütik és a hordágyra fektetve ismeretlen helyre szállítják. Eközben Ann beoson Krane irodájába, hogy felhívja Sinclairt (basszus, az egész irodaházban csak itt van telefon?!), de érkezik a főnök és közli, indulniuk kell a Speakington árverésre. Egy másik helyszínen Brettünk éledezik, valami sírkőfaragó műhelyben találja magát, körbevéve angyalszobrokkal és In Loving Memory feliratokkal. Két morcos őr lép be, egyikükben nagy örömmel ismerjük fel Peter Gilmore-t, a későbbi Onedin kapitányt. Igazságszérummal kezdik vallatni a rabot Cliff-fel kapcsolatban, de a szertől a lord teljesen kifekszik, így kénytelenek felfüggeszteni a vallatást és inkább elmennek kocsmázni, de Brettet a biztonság kedvéért azért leláncolják, mint Prométheuszt.

12x04.jpg

Mindeközben Fulton és Wilde visszatér Brett lakására a másik kocsmából (azt már korábban jeleztem, hogy ebben a sorozatban többet isznak, mint a Dallasban, erre minden egyes rész újabb bizonyítékkal szolgál), és meglepődnek, hogy üresen találják. Persze pont most csöng a piros telefon, Ann hívja Sinclairt kétségbeesetten. Fultonnak mentő ötlete támad: Danny utánozza Brett hangját és így megtudhatják, mit akar a titkos informátor. Nos annyit, hogy találkozzanak a délutáni árverésen, ahol átadja az utolsó bizonyítékot. A beszélgetés végeztével Danny aggódni kezd, Brett nélkül hogy oldják meg ezt a helyzetet. Fulton megint beveti előző ötletét: Wilde adja ki magát Sinclairnek és kész. Az amerikai még problémázik egy kicsit, viselkedés így, akcentus úgy, de Fulton egyből Higgins professzor üzemmódba vált, és lelkesen gyakoroltatni kezdi vele a helyes kiejtést, természetesen a My Fair Ladyből ismert példamondat segítségével: „The rain in Spain stays mainly in the plain”. (Az ismert magyar fordításban: "Lenn délen édes éjen édent remélsz".) A végére Danny egészen kedvet kap a színjátékhoz, már csak hülyének kell tettetnem magam, mondja, és indul átöltözni.

12x05.jpg

Akinek a kárára szórakoznak, éppen most tér magához láncos rabságában. Szerencsére a közelben heverő szerszámok között egy random fúrót is talál, ami dacolva minden munkavédelmi előírással, a konnektorba bedugva hever gazdátlanul. Brett máris hozzálát, hogy kiszabadítsa magát és szerencsére pont akkor végez, amikor az őrök visszaérnek a kocsmából. Egy hatalmas angyalszobor segítségével leüti őket (az alkohol nyomorba, a szobor gyomorba dönt), és a jől végzett munka örömével lelép, megköszönve a szobornak az "angyali' segítséget.

12x06.jpg

Ugrunk az árverés helyszínére, először Krane-ék érkeznek egy Rolls Royce Silver Shadow-val, a főnök valami Rembrandt képet készül megvásárolni, ezt egyezteti Ann-nel, közben a sameszek sasolnak, mikor tűnik fel Sinclair. A bejáratnál újabb R&R fékez, ezúttal egy Phantom V, amiből keménykalapban, monokliban és sétapálcában Dannynk száll ki, mint brit főúr. Lejelentkezik a recepciónál, a nevét meghallva persze a teljes Krane kompánia felkapja a fejét. Krane egyből beszélgetést kezdeményezne, de Danny, aki ugyebár egy nőt vár a találkozóra, lerázza. Krane utasítja Wright nevű sameszét, hogy induljon azonnal Sinclair lakására és kutassa át, amíg a lord az árverésen tartózkodik.

12x07.jpg

Wright megérkezik Brett lakására, ahol megtalálja az összegyűjtött bizonyítékokat és az azokat olvasgató Fultont. Ez utóbbit fegyverrel sakkban tartva felhívja Krane-t, és közli vele, az egyik feljegyzés szerint az utolsó bizonyítékot a mai árverésen fogják átadni Sinclairnek. Krane utasítja, hogy semmisítsen meg mindent – Fultont is beleértve. Mielőtt azonban tövig rágnánk körmünket a nyugállományú bíróért való aggodalmunkban, érkezik a felmentő sereg Brett személyében. Miközben Wrightot megkötözik, Fulton elárulja, hogy Danny ment el Brett helyett az árverésre. A főúr botránytól tartva máris rohan a helyszínre.

12x08.jpg

Ál-lordunk eközben sorra cserkészi be a jelen lévő nőket, hogy összeakadjon az informátorral. Sinclair..., Sinclair...., motyogja, egyelőre eredmény nélkül. Végül Ann-nek sikerül a közelébe óvatoskodnia és megbeszélik, hogy majd a műsorfüzeteiket kicserélve fogja átadni a csaj a filmet. Wilde a nagy konspiráció közben kicsit szerencsétlenkedik a monoklijával, amit az árverés vezetője licitálásnak értelmez. Danny zavarában megerősíti, hogy igen, 30-ért tényleg érdekli a szóban forgó tétel. Mivel más érdeklődő nincs, lecsapják a licitet és bejelentik, hogy a monoklis úr vette meg 30 000 fontért az egyiptomi múmiát. Szép volt!

12x10.jpg

To make matters worse, újabb veszély érkezik a pár résszel ezelőtt látott Prue nevű jónő személyében. A vendégkönyvben kiszúrja Sinclair nevét és egyből keresni kezdi, gondolom azért, hogy végre realizálja vele a múltkor elmaradt prütykölést. A lebukást megelőzendő Danny bevallja neki, hogy ő adta ki magát a lordnak, aki megkérte, hogy helyette licitáljon egy kínai vázára.

12x10_1.jpg

Az emlegetett épp ekkor fut be, Wilde örömmel csap le rá, (Helló, Danny, na végre!) és bemutatja a pont arra járó Krane-nek, mint régi barátját New Yorkból. A gyakorlatlan Brett persze vaskos déli akcentussal szólal meg, ezért Danny még hozzáteszi: a louisianai New Yorkból... Majd mikor félrevonulva közli a lorddal, hogy inkább Scarlett O’Harát kellene eljátszania, a blogger diszkréten törölgetni kezdi nevetéstől kicsorduló könnyeit.

12x11.jpg

Újabb terhelő tanúk érkeznek, a morcos őrök a sírkőfaragó műhelyből, Brett gyorsan elbújik. Eközben Danny végre sikeresen nyélbeüti a konspirációs gyakorlatot Ann-nel, majd Prue-val beszélgetve keresni kezdik Brettet. Ennek fültanúja lesz Ann, akiben egy világ omlik össze: nem az igazi Sinclairnek adta át a bizonyítékot! Azért még bátran beszól Krane-nek, azt gondolva, hogy Wilde az ő embere. Krane ugyan nem érti a dolgot, de mindenesetre elvonszolja a csajt a helyszínről. Brett és Danny is a távozás hímes mezejére lépne, de mindenhol Krane emberei állják el az utat. Verekedést provokálnak, hátha így sikerül a felfordulásban meglógniuk, de a terv nem jön be: a sameszek lekapcsolják őket és Dannyt a Rolls Royce-ba ültetik. A másik samesz Brettet egy Ford Cortina volánja mögé kényszeríti és pisztollyal fenyegetve utasítja, hogy kövesse a R&R-t.

12x12.jpg

Prue úgy dönt, nem hagyja, hogy Brett újra eltűnjön a balfenéken és ismét kútba essen az ígéretesen indult múltkori hálószoba akció, ezért fehér MGB sportkocsijába pattan és követni kezdi a Fordot. Egy elhagyatott útszakaszon elévág, Brett félrerántja a kormányt és így sikerül lefegyvereznie Krane sameszét, akiből még kiveri a Rolls úticélját. Ami nem más, mint egy elhagyatott tanya, ide érkezik a másik csoport.

12x13.jpg

Gilmore-ra vár a feladat, hogy eltegye Ann-t és Dannyt láb alól, de befut az MGB! Brett a mozgó járműből leugorva landol a sameszeken, és jóízű verekedés kerekedik. A legtöbb pofont Gilmore kapja, aki emiatt a forgatás után úgy dönt, hogy inkább hajóra száll és James Onedin néven új életet kezd. Krane még bepróbálkozik egy vesztegetési ajánlattal, de barátaink erre csak gúnykacajjal felelnek.

12x13_1.jpg

Pezsgős ünnepléssel zárunk a csodakék apartmanban, Fulton, Sinclair és Wilde éppen az akció sikerére koccint, amikor csengetnek. Danny nyit ajtót, majd gyorsan becsukja, és kurtán-furcsán elbúcsúzik társaitól. A hátsó kijáraton távozik, az elsőn eközben markos szállítómunkások hatalmas múmiát hoznak be a lakásba, 30 000 fontról kiállított számla kíséretében, amin a lord a „Megrendelő neve” rubrikában megdöbbenve betűzi ki a sajátját...

12x14.jpg

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gabbahutt.blog.hu/api/trackback/id/tr9517928873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.09.15. 14:47:13

Mennyi hajlakk kellhetett ahhoz a kártyavárhoz vajon?

Gabba 2022.09.16. 04:54:22

@gigabursch: ezt talán csak a csinos Prue tudná megválaszolni...
süti beállítások módosítása