Showtime!

Gabba the Hutt agymenései mindenféle témában

Minden lében két kanál 1x01 - Nyitány (Overture)

2022. június 24. 04:44 - Gabba

torta.jpg 

Egy éves lett a blogom, hurrá! Torta, whisky, pezsgő és más egyéb tudatmódosítók befigyelnek, mindenkinek köszönet, aki olvas, aki még kommentelni is szokott, annak duplán! Sokat gondolkoztam, mivel ünnepeljem meg ezt az évfordulót, végül úgy döntöttem, újraközlöm a zsenge fiatalságom kedvenc sorozatáról készült posztokat, ezekkel debütáltam a világot jelentő deszkákon szervereken 2010.07.02-án a hogyvolt.blog.hu-n.  Frissített képanyag és szöveg, heti egy epizód minden pénteken, jó szórakozást és nosztalgiázást kívánok minden érdeklődőnek!

ukran_zaszlo_kicsi.jpg

 

 

 

Nos tehát, itt vagyunk a sorozattörténelem egyik legnépszerűbb párosának showjával, amelyben a korai 70-es évek autói, bikini viseletei és tízcentis műszempillái szolgáltak állandó kellékül a lightos bűnügyi történetekhez. Érdekesség, hogy a Nagy-Britanniában 1971 szeptemberében debütált sorozatot a magyar nézők alig egy évvel később már nálunk is láthatták a tévében, bár akkor még nem az összes részt, meghatározó élményt nyújtva ezzel a mai 50+-os korosztálynak, blogger included. "Tony Curtis, magyar hangja Sztankay István és Roger Moore, magyar hangja Láng József főszereplésével bemutatjuk a "Minden lében két kanál" című sorozat újabb epizódját..." Íme.

1x00_1.jpg

Éjszaka, Cote d’Azur: két középkorú ember beszélget egy vén kúriában két másikról, egy angol lordról és egy amerikai milliomosról, akiket valami titokzatos ügyben akarnak felhasználni. Az ősz hajú szerint a szóban forgó két ember külön-külön ártalmatlan alkotóelem, mint a nitrogén és a glicerin, de együtt... És ehhez az elegyhez ő fogja meggyújtani a kanócot - ebből mi lesz?

1x01.jpg

Indul az ismert főcímzene, ami alatt osztott képernyőn újságcikkek, fotók és filmfelvételek segítségével megismerjük az angol lord Brett Sinclair és az amerikai olajmilliomos Daniel Wilde addigi életének fontosabb eseményeit.

És már itt vannak személyesen is: Wilde magánrepülőjén, viháncoló stewardessekkel körülvéve éppen leszálláshoz készülődik Nizzában, Sinclair pedig BS 1 rendszámú Aston Martinjával, viháncoló stoppos csajokkal körülvéve tart ugyanoda. A stopposoktól a reptér parkolójában elbúcsúzik, sorbacsókolva őket. (Igazi "serial kisser" - bocs.) Az elhúzódó eksönt az időközben Ferrari Dinójába szállt Wilde erősen sérelmezi, mert a piperkőc kocsijától és csajaitól nem tud kihajtani a parkolóból (konfliktus No.1).

1x02.jpg

Majd Nitrogén és Glicerin egymást stírölve bőgeti a motort a piros lámpánál, és amikor a lámpa vált, gyorsulási verseny indul a Monte Carlo felé vezető úton, többszörösen osztott képernyőn mutatva (méghogy a 24 volt ebben az úttörő, muhaha).

1x03.jpg

Az eredmény döntetlen, egyszerre érkeznek a szállodához (Hotel de Paris, naturallement), ahol Wilde hiába int a boynak, az nem az ő, hanem Sinclair csomagjait viszi be, mert itt a lord törzsvendég (konfliktus No.2). A bejelentkezésnél kiderül, hogy mindkettejük költségeit egy titokzatos ismeretlen vállalja magára - és bár erre playboyaink valszeg nincsenek rászorulva, a váratlan jó hírt egymástól függetlenül a szálló éttermében kívánják megünnepelni. Konfliktus No.3: az italrendelésnél hőseink összeszólalkoznak abban a kardinális kérdésben, hogy a Kreol Sikolyt egy vagy két olajbogyóval kell-e szervírozni. (Szerintem egy 30 centis késsel, akkor biztos lesz sikoly.) Nem mennek ki a hóra, mert nyár van és riviéra, ezért a helyszínen rendezik le egymást és a teljes berendezést. This is the beginning of a beautiful friendship.

1x04.jpg

A két garázdabillegetőt rabomobillal szállítják el, de a végcél nem a dutyi, hanem a már látott vén kúria, ahol kerekes székben ülve fogadja őket az első jelenetből megismert ősz hajú fószer. Nyugalmazott bíró ő, Fulton nevezetű, aki nyugdíjas éveit arra kívánja felhasználni, hogy olyan ügyeket derítsen fel, amikre aktívként nem volt lehetősége. Hőseinknek visszautasíthatatlan ajánlatot tesz: 3 hónap rács mögött, vagy segítenek neki egy célszemély azonosításában. Barátaink nem lelkesednek a felvázolt tervért, de ekkor Fulton megmutatja az illető fényképét: fiatal barna lány bikiniben. A neve Maria Lorenzo, és különös ismertetőjele egy szív alakú anyajegy a derekán. A kép és ez az infó megteszi hatását, a fiúk máris indulnak bevetésre.

1x05.jpg

Nem irigylem a fiúkat (dehogynem), mert egy ilyen riviéra ezer veszélyt rejt, mutatom a legjellemzőbbet:

1x06.jpg

Először Danny próbálkozik a mödanszé partján napozó Mariánál, majd Brett érkezik erősítésnek és együtt végül sikerül rávenniük a barnát, hogy töltsön el velük egy vidám napot. Egy óvatlan pillanatban a kérdéses anyajegy is elővillan, azonosítás rendben. Az udvarlást rosszarcú emberek távcsővel figyelik a szálló egyik szobájából, és nem tetszik nekik, amit látnak. A srácok célja persze Maria szobakulcsának megszerzése, ez a vidám nap végére sikerül is. Nem sejtik azonban, hogy a háttérben Fulton is kavar, mint Piszok Alfréd, ugyanis Danny szobájában olyan hamis dokumentumokat helyeztet el, amik azt a látszatot keltik, hogy Danny és Brett már régóta figyelik Mariát. Kedves ember ez.

1x07.jpg

A rosszarcok persze megtalálják a dokumenteket és megtiltják Mariának, hogy találkozzon a fiúkkal. Ezért hőseink a szálloda időközben helyreállított éttermében hiába várják a lányt, helyette a bandatagok érkeznek, és magyarázatot követelnek a dosszié tartalmával kapcsolatban. Jólnevelt úriemberként Danny és Brett meg is adja a kért felvilágosítást, ebből kifolyólag az étterem berendezése és a bár italkészlete ismét teljes mértékben leamortizálódik. Írja a többihez!, búcsúzik Danny a magába zuhant főpincértől. A megszerzett kulccsal Danny és Brett behatol a lány szobájába és a kutakodás során az egyik fiókban megtalálják az útlevelét, ami meglepetésükre Michelle Anette Dupont névre szól. Hoppácska.

1x08.jpg

A fiúk a vén kúriában beszámolnak Fultonnak a leletről, aki ezt hallván örömében kipattan a tolószékből - tehát nem is igazi rokkant, ez milyen szemétség már Jason Streettel szemben. A bíró italt tölt, de a poharazgatást a rosszarcúak megérkezése szakítja félbe, akik pisztolydurrogtatással akarnak bosszút állni az étteremben elszenvedett sérelmekért. A támadást sikerül visszaverni, a banda megfutamodik.

1x09.jpg

Fulton felhomályosít: Maria valójában egy két éve megmerényelt maffiózó, Robert Dupont testvére, aki valszeg csak megrendezte saját halálát, és azóta álnéven bujkál barátai és üzletfelei elől. Dupont a Mediterráneum legveszélyesebb bandafőnöke, ezért a feladat: a lány révén eljutni a gengszterhez. Hőseink nem akarják a csali szerepét eljátszani, ezért inkább lekoccolnak a Ferrarival.

1x10.jpg

Persze a durci nem tart sokáig, hamarosan meggyőzik egymást, hogy a legmegnyugtatóbban mégiscsak ők tudnák ezt az ügyet rendezni, és visszafordulnak. Azonban ezalatt Fultont a rosszarcúak már magukkal hurcolták, de nem nyom nélkül: Brették a banda hátrahagyott furgonjában egy bizonyos Chateau Palliard-ra utaló boroscímkét találnak. Irány a chateau, ami nem a francia ellenállás, hanem Dupont bandájának főhadiszállása. Odaérve azonban kedvenceinket egyből lekapcsolják és bezárják Fulton mellé a borospincébe. Soha rosszabb tömlöcöt, a három rab madár csapra üt néhány hordót és hamarosan hangos gajdolás veri fel a hűs pince csendjét.

1x12.jpg

Az emeleten eközben a hugi hiába könyörög a foglyok életéért, a rendkívül szakállas Dupont úgy dönt, el kell intézni őket, és embereivel már indul is a pincébe. Az ajtón belépve azonban kemény pofonokkal találják magukat szembe, mert barátaink természetesen csak megjátszották az italozó életmódot. Pár ökölcsapással lerendezik a bandatagokat, míg a menekülő Dupont-t pont saját húga lövi vállon és teszi ártalmatlanná. A Mediterráneum és Michelle erkölcse megmentve, mission completed.

1x11.jpg

A jól végzett munka után a két kanál már éppen kijelentkezne a szállodából, amikor egy újabb barna hajú lány fut oda hozzájuk és Fulton bíróra hivatkozva kéri segítségüket. A fiúk természetesen maradnak, és Brett szobájába invitálják a csajt egy feltáró jellegű... megbeszélésre.

1x13.jpg

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gabbahutt.blog.hu/api/trackback/id/tr1917861573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2022.06.24. 09:07:53

Kultusz-sorozat.
Kiemelendő a szuper magyar szinkron (főleg Sztankay!), illetve a béna eredeti cím jó átköltése.
Szokták ezt szidni, hogy miért kellett, de valójában ez is nemzetközi gyakorlat...

dél-amerikai spanyolnyelvű országok: Dos Tipos Audaces ('Two Bold Characters')
Belgium: De Speelvogels ('The Playboys') / Amicalement Vôtre ('Amicably Yours')
Denmark: De Uheldige Helte ('The Hapless Heroes')
Estonia: Kelmid ja Pühakud ('Crooks and Saints')
Finland: Veijareita ja Pyhimyksiä ('Rascals and Saints') [the rascal is Tony Curtis and the saint is Roger Moore, naturally]
France: Amicalement Vôtre ('Amicably Yours')
Germany: Die Zwei ('The Two')
Greece: Οι Αντίζηλοι ('The Rivals')
Hungary: Minden lében két kanál ('Two Spoons in Every Soup')
Iceland: Fóstbræður ('Brothers in Arms')
Iran: کاوشگران ('The Persuaders')
Iraq: ('The Persuaders')
Israel: המשכנעים ('The Persuaders')
Italy: Attenti a Quei Due ('Careful about Those Two')
Japan: ダンディ2 華麗な冒険 ('Two Dandies' Brilliant Adventures')
Latvia: Viltnieki ('The Tricksters')
Lithuania: Įtikinėtojai! ('The Persuaders!')
Netherlands: De Versierders ('The Seducers')
Norway: Gullguttene ('Golden Boys')
Pakistan: کے محرک ('The Persuaders')
Poland: Partnerzy ('Partners')
Romania: Brett și Danny ('Brett and Danny')
Russia: Сыщики – любители экстра-класса ('Extra Class Amateur Detectives')
Slovenia: Tekmeca ('Rivals')
Spain: Los Persuasores ('The Persuaders')
Sweden: Snobbar som Jobbar ('Snobs on the Job')
Turkey: Kaygısızlar ('Relaxed Ones')
Yugoslavia: Suparnici ('Rivals')

Flankerr 2022.06.24. 21:13:41

@Terézágyú: Köszi, jó kis gyűjtés. És igen, a szinkron fantasztikus, mondom ezt úgy hogy szerintem 3 résznél többet nem láttam, angolul pedig csak az ezt az első részt. Az nitro pedig legendás

Kiváló hogyvolt, igazi signature Gabba, még úgyis hogy a nitrogén semleges gáz, de értem :)

Gabba 2022.06.26. 05:50:40

@Terézágyú: igen, az eredeti cím tényleg nem igazán penge, ezért érthető, hogy ahol vetítették, ott nagy többségben saját címet találtak ki hozzá - persze a magyar változat a legtalálóbb....

@Flankerr: bakker, kémiából mindig is nagyon gyenge voltam.... csak azt tudom, hogy A félelem bérében kurva nagyot robban :)

Flankerr 2022.06.26. 11:48:11

@Gabba: a nitro-glicerin valóban nagyot robban és kurva veszélyes. Egy bizonyos Nobel pont azzal lett híres és dúsgazdag hogy a nitro-glicerint kovafölddel itatta fel, így az megmaradt robbanóanyagnak, csak több nagyságrenddel stabilabbnak :)

gigabursch 2022.07.07. 20:04:31

Imádom a sorozatot.
Lemaradtam a bejegyzésről... Vizitúra okán ...

gigabursch 2022.07.07. 20:10:22

@Terézágyú:
Nagyon jó válogatás...
(Igazából nem is leves az a lé, hanem inkább limonádé-koktél-bólé kor gyűjtofogalma, valahogy az a souo-ot egy jobb szóval kéne helyettesíteni, majd mellétenni a magyar szólást, annak jelentésével, hogy ki az, aki minden lében kanál..., s hogy ez itt miért is két kanál ...)

Gabba 2022.07.08. 18:25:03

@gigabursch: a sori 24 részes, még nem maradtál le semmiről :)
süti beállítások módosítása