Showtime!

Gabba the Hutt agymenései mindenféle témában

Utánam, srácok! 1x06 - Nyugtával dicsérd a napot (SOROZATZÁRÓ)

2022. május 16. 04:44 - Gabba

ukran_zaszlo_kicsi.jpg

 

 

 

Radoséknál indítjuk a reggelt, Gyula egyedül indul suliba, mamája figyelmezteti, el ne felejtse öccsét felszedni a keresztanyjuknál, Borsó ugyanis ott aludt. Gyula meglepetésére azonban a keresztmutter közli, az öcsi már korán reggel elment a suliba. Bagoly, Andris és Méri hármasban (!) baktatnak az iskola felé, nocsak, a jónő oldalt váltott volna?, témájuk az előző napi buli és Lada gyors távozása a villamostól. Bagoly szerint csak Gyula haverját követte, hiszen ők még mindig egy brancs, Andris azonban erről már nincs meggyőződve, Méri meg egyenesen kijelenti, hogy Lada nem rossz szándékkal ment a villamoshoz, az iskolai lopásokhoz meg pláne nincs semmi köze.

utanam_6x01.jpg

Rados összefut Ladával, egyikük sem szívesen emlegeti az előző napi vilis kalandot, Gyula viszont felhívja a vezér figyelmét, hogy Méri kisasszony azóta nyíltan Bogdánék táborában nyomul. Ezzel komoly hibát követ el, mert Lada nekiszorítja egy fának, de végül nem mos be neki, hanem a képébe kiabálja, hogy elege van belőle meg az egész gyáva bandából, és otthagyja. Az osztályteremben közvéleménykutatást végez Kapufa és Andris, hogyan szeretnék a többiek hasznosítani a villamost. Konkrét igényként gombfocipálya és Kumulusz meteorológiai megfigyelőállomása hangzik el, na meg egy fegyvergyűjteményé, néhány elvetemültnek van otthon kardja, sisakja, buzogánya, ez lehetne a kiindulási alap. Egy csúzlival én is beszállok, vicceskedik az egyik random osztálytárs.

utanam_6x02.jpg

Lada természetesen nem nyilatkozik, őt az egész vilinger dolog hidegen hagyja, úgy látszik, marad minden a régiben, sóhajt Andris lemondóan. Kapufának azonban tuti ötlete van, az majd odacsalja Ladát. Isti érkezik Gyulához azzal a hírrel, hogy Borsó nem jött suliba, hol lehet? Gyula viszont nem izgatja magát, biztos undoritisze van az öccsének, Isti szerint azonban Borsó ilyesmit nem csinálna.

utanam_6x03.jpg

Suli után Kapufa kiveti a horgot Ladának és azzal hecceli, hogy csak verekedni tud, azt is szabálytalanul, nem is tudja, milyen egy szabályos bokszmeccs. Lada szeme összeszűkül és már ütne, de Kapufa leinti: Nem itt, gyere fel délután 5-re a villamoshoz, majd ott arcoskodjál. Lada elfogadja a kihívást. Ezalatt Radost otthon a mamája szidja és számonkéri rajta az öccsét, menjen és kerítse elő, addig a szeme elé se kerüljön, amíg meg nem találja.

utanam_6x04.jpg

Borsó a játszótéri bokrok között bujkál, innen kerül Isti elébe és fontos megbeszélésre hívja a hintához. Elmondja, hogy kihallgatta a Turujásokat, a Gyula az ősember barlangjában rejtette el a lopott szajrét. El kellene onnan tüntetni, mert ha mások ott megtalálják, akkor Gyulának és neki is annyi, mehetnek intézetbe. Isti kicsit vakarássza a fejét majd türelemre inti barátját és felmegy a lakásba. Hosszasan ácsorog a „11 éven aluliaknak kinyitni tilos!” táblával ellátott szekrény előtt, de végül bátran kinyitja az ajtót és pár barlangászáshoz fontos eszközt keresgél elő, köztük egy kitűnő fényű rúdelemlámpát. Ír valamit egy darab papírra, amit bedob Bagolyék ajtaján, becsönget és még mielőtt ajtót nyitnának, elrohan.

utanam_6x05_1.jpg

Bagoly a villamoshoz siet a névtelen levéllel és megmutatja Andrisnak, aki persze egyből felismeri öcsikéje kézírását. Kapufának is megmutatják a levelet, de ő nem ér rá, mert az edző ugyan már beleegyezett, de még valamit el kell intézni a nagyfőnökkel, akárki is legyen az. A villamos körül amúgy lázasan folyik a munka, lázmérővel a hónuk alatt dolgoznak a fiatalok: kapálnak, öntöznek, dugványoznak, felállítják a… gombfocipályát, Kumulusz szereli a tetőre a szélkereket, mindezt a Generál együttes Fűrészdal c. számára (Húzd meg jobban, menjen a munka, énekli Révész Sanyika).

utanam_6x06.jpg

utanam_6x06_1.jpg

Andris végül mégis meggyőzi Kapufát, hogy tartson vele, és elindulnak lefelé a hegyről, amikor szembetalálkoznak Ladával és Radossal. Lada azt hiszi, meg akarnak lógni a bunyó elől, mire Andris szó nélkül megmutatja neki a levelet. Lada hangosan olvassa: „Borsó olyan leletre bukkant az ősember barlangjában, ami titeket is rettenetesen érdekel. De amit csinálni akar vele, az nekem nem tetszik. Gyertek utánunk a legnagyobb titokban!” Rados ezt meghallva menekülni kezd, de Kapufa hosszú lábaival szemben nem sok esélye van. Elkapják a domboldalban, Lada dühösen kiabálni kezd vele a lopásról, Rados tekergőzik és végül sikerül kiszabadítania magát Kapufa szorításából és ismét elrohan. Hagyjátok, gyertek velem, int Lada Bogdánéknak.

utanam_6x07.jpg

Itt várjatok, mondja Lada egy ÁFOR kútnál, ez lehetőséget ad nekünk, hogy amíg visszatér, végignézhessünk egy tele tankolást: 98 forintért sikerül 23 litert tankolni valami random Skodába, párás szemmel nézem a monitoron az olajválság előtti paradicsomi állapotok bizonyítékát.

utanam_6x08.jpg

Lada a nővérével és az ő Fiat 500-asával tér vissza, IT 23-74 a rendszám, csak a pontosság kedvéért. Irány a barlang, aminek Icu szerint két bejárata is van, egy a völgyben, egy meg a tető közelében. Miután leparkolnak, Icu kétfelé osztja a csapatot: a három fiú felülről, ő meg majd alulról hatol be. (Nekem erről természetesen teljesen másféle akció jutott az eszembe, de azt most hagyjuk, maradjunk az ifjúsági filmnél.)

utanam_6x09.jpg

Icu pompásan felkészült a barlangi felderítésre, elemlámpa van nála és zöld nadrágkosztüm + napszemüveg, ez utóbbi különösen praktikus.

utanam_6x11_1.jpg

A lámpa fénykörében feltűnik egy bagoly, ami az egyik sziklán ücsörög és nyilván nem úttörővezető, mert rajta nincs nyakkendő, mint a névrokonán. A keskeny folyosón egyszer csak felbukkan Rados, aki hamar két tűz között találja magát: szemből Icu, hátulról Andrisék tartóztatják fel. Ladának hirtelen eszébe jut, hogy neki már korábban is mesélt erről a barlangról Gyula, hogy ez milyen kasa rejtekhely, mert közelebb van, mint Kassa. Rados tiltakozik, ő ugyan nem rejtett el itt semmit, végszóra előbukkan Isti és Borsó egy nagy kartondobozt cipelve.

utanam_6x10.jpg

Átnézik a dobozt, benne van az összes lopott cucc, legfelül a Lola LM, de az antennatollat megint nem mutatják, már sosem fogom megtudni, hogy néz ki. Lada megint bedühödik és nekiugrana Radosnak, de Kapufa leinti: a hivatalos bunyó 5-kor kezdődik, addig ne gyengítse le magát. Az rendben van, hogy Lada nem volt benne a lopásban, de mégiscsak ő a vezér, és a vezérnek felelőssége van, fejtegetik a többiek, Icu is. Lada ettől persze jól megsértődik és lelép, Borsó meg ismét azon izgul, hogy intézetbe kerül a bátyjával együtt. Isti persze barátja védelmére kel, Borsó mindent vissza akart adni a jogos tulajdonosának. Mindannyian beszuszakolódnak a kocsiba, hatan a kétszemélyes járgányba, jaj, csak most ne legyen közúti ellenőrzés! Icu mindenki megnyugtatására kifejti, hogy ő nem fog szólni senkinek, ezt a dolgot intézzék el egymás között.

utanam_6x12.jpg

A villamosnál kiszállnak, Andris enyhe zavarban kifejti, hogy mindenkinek jobb lenne, ha Icu most elhúzna, a főmérnök kisasszony mosolyogva távozik.

utanam_6x13.jpg

Andris a dobozt cipelve behalad a telekre, Pocakos jelentést tesz: minden kész, minden a helyén. Tíz perc múlva öt, a kanyarban nagy slepp kíséretében feltűnik Lada. Kapufa előlép és általános meglepetésre két pár bokszkesztyűt mutat fel a vezérnek, válasszon. Lada meglepődve választ, itt tehát tényleg szabályos meccs készül, a telek végében már kész a szorító és Pikó lesz a bíró.

utanam_6x14.jpg

A két ellentétes sarokban a villamosból kiszedett fapados ülőkék várják a versenyzőket, na meg a villamos elejére akasztott útvonaljelző tábla, eszerint "Útirány: Kapufától Lada ökléig". A kék sarokban a kihívó Kapufa, segédei Andris és Kumulusz, a piros sarokban Lada, segédei Fazon és Poci. Ez utóbbiak nagyon lelkesek, egy mozdulattal akarják lehúzni a vezér farmergatyáját, de ez a nagy igyekezetben csak Ladával együtt sikerül. Nagy röhögés, a vezér feltápászkodik a földről, de nincs harag, indul a boksz.

utanam_6x15.jpg

Az ellenfelek ütögetik egymást, a közönség hangosan szurkol, hajrá Kapufa, hajrá Lada, üsd ki, ne hagyd magad, micsinász, stb. Én ugyan nem értek hozzá, de szerencsére Pikó igen, aki a küzdelem végén eredményt hirdet: Döntő fölénnyel győz: Lada József! Kapufa gratulál, Pikó meg új kihívót keres a közönség soraiból. Jelentkezik is egy srác, páran összesúgnak, ez a Fábián, ez profi. (A neve alapján gondolom, ez a bokszedző fia lehet.) Lada vállalja az újabb meccset, 2x3 perc, indul a boksz!

utanam_6x16.jpg

A közönség egy emberként biztatja Ladát, bajairól megfeledkezve Rados is drukkol, sőt a Turujások ifjú szocialista embertípushoz nem méltóan még szivarra is gyújtanak, hát ez egészen elképesztő, kiskorúak dohányoznak a képernyőn ’75-ben?! (Na jó, láttunk már ilyet, gondoljunk csak Ladó Gyula Lajos balul végződött szivaros kalandjára.)

utanam_6x17.jpg

Ez a meccs már komolyabb erőpróba, Lada eléggé el is fárad a menet végére, a szünetben Fábián edző lép oda és (ahogy Homérosz írja) hozzá szárnyas szavakat szól: Mozogj többet, támadj gyorsabban, jobbak a reflexeid, ezt használd ki!

utanam_6x18.jpg

A biztatástól Lada szárnyakat kap, mintha Red Bullt ivott volna és nem sokkal később kiüti az ellenfelet. A tömeg a vállára veszi, úgy ünnepli, jaj, csak a Turujások meg ne égessenek közben valakit a parázzsal.

utanam_6x19.jpg

A bűnbánó Rados nem mer csatlakozni, csak lehajtott fejjel hallgatja a vidám ordibálást.

utanam_6x20_1.jpg

Az ünneplés csúcspontján megérkezik Icu (ez a nő mindig a legjobbkor jelenik meg, ahogy erre már korábban utaltam) és mosolyogva int az edzőnek, úgy látszik, felül kell bírálnia a bokszról korábban kifejtett negatív véleményét. De hogy ebből szárba szökken-e bármilyen romantikus kapcsolat a férfiasch bajusz és a szekszuális kötött mellénykével felturbózott barlangjáró kosztüm között, annak eldöntése a nézőre van bízva.

utanam_6x20.jpg

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gabbahutt.blog.hu/api/trackback/id/tr817831693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neoprimitív 2022.05.17. 08:24:59

Hű, ez a horgolt top a zöld blézerrel barlangászáshoz elég komoly kultúrsokk volt.

A Fiat 500-as pedig négyszemélyes volt, nem kell leszólni. Egy felnőtt meg öt kiskorú az saccperkábé kiadja a négy felnőttet. (Megjegyzés: mi egyetem után egy Opel Ascona B kombival jártuk meg egy hónapig Görögországot nyolcan, plusz a nyolc fémvázas hátizsák...)

Gabba 2022.05.17. 17:23:21

@Neoprimitív: jaj, tényleg, horgolt és nem kötött... de ez mit sem von le az esztétikai hatásából :D

a Fiat 500-assal kapcsolatban igazad van, de nem leszóltam, csak jólesett egy kicsit kötözködni...

a zsufis görög úthoz gratula, gondolom, páran a tetőn is utaztak közületek :)

Neoprimitív 2022.05.17. 19:39:06

@Gabba: meglepő módon akkor még mind befértünk (nem nézek tükörbe, nem nézek tükörbe...) Csak pár szerpentin volt problémás, amikor olyasvalakire jött rá a hányinger, akit előbb még a rápakolt csomagok alól ki kellett szabadítani.

Terézágyú 2022.05.18. 16:13:16

Érdekes volt ez a (mai szemmel mini)sorozat...
Voltaképpen mi volt ebben a sztori? Hogy az osztály rosszfiúi megjavulnak, mert a jófiúk ilyen jópofák?

Gabba 2022.05.18. 17:24:46

@Terézágyú: pontosan, a rosszfiúk megjavulnak, elnyomják a szivart, és hasznos tagjai lesznek a szochazának :)

és különben is, ne ítélj elsőre: www.youtube.com/watch?v=1828HnU7-oQ

Terézágyú 2022.05.19. 13:33:44

@Gabba:
Tehát ha van egy verekedős bandavezér az osztályban, akkor ki kell hívni egy igazi bokszmeccsre, és hagyni nyerni?...
Ééééééééértem.

Gabba 2022.05.19. 18:58:44

@Terézágyú: de hát csak a kisebbrendűségi érzését (vidékről került a nagyvárosba) ily módon kompenzálni igyekvő tiniről van szó....
ha egy Bogdán Andris látja ezt, akkor egy Terézágyú pláne :)

amúgy a bokszmeccs szvsz szabályos volt, nincs szó arról, hogy Ladát hagyták volna nyerni

Neoprimitív 2022.05.24. 08:14:54

@Terézágyú: Tévedés. A sorozat azt mutatta meg, hogy bár az agressziót a világbékére törekvő szocializmus nem tudja teljesen eltüntetni, az megfelelően becsatornázva (a békés építés eredményeire törők ellen vagy a szocializmus felsőbbségét is mutató sportsikerek révén) nagyon fontos és pozitív szerepe lehet.

Flankerr 2022.06.03. 23:49:46

@Neoprimitív: 1. Nyugodjék bizony, és én külön köszönöm neki a fiát, a zenéket amiket neki köszönhetek meg.

Ezt érdemes elolvasni:
444.hu/2022/06/03/meghalt-berkes-peter-o-irta-az-utanam-sracok-at-es-a-legeslegkedvencebb-magyar-iroim-koze-tartozott
süti beállítások módosítása